Történt, hogy éppen kocsonyát főztem kiadós méretben (kicsiben nem is lehet), amikor megkívántam egy körömpörköltet. Még soha nem csináltam, meg lusta is voltam, gondoltam megvámolom én azt a kocsonyafazekat.
Kiloptam 2 szép nagy körmöt, amit - lévén már majdnem kész - szépen szét is daraboltam. Vettem a kocsonyába bőrös csülköt is, amit csak ilyentájt főzök bele, hát abból is loptam egy kicsinyt.
Gyorsan 3 fej hagymát pirítottam szalonnazsíron szép sárgára, majd egy jó evőkanál bátyai pirospaprikával pirosra változtattam a színét és megbolondítottam egy nagy gerezd szétzúzott fokhagymával. Ugrott is bele a kisebb darabokra vágott csülök, hogy pörkölődjön, meg megvédje a paprikát és a fokhagymát a megégéstől. Néhány perc múlva követte a kisebb darabokra bontott köröm is meg egy deci kocsonyalé.
Amikor a keverék újra felforrt, adtam hozzá még bő fél liter kocsonyalevet, beledobtam egy lefagyasztott paradicsomot es 3 zöldpaprika csumát (ki engedhet meg télen magának egész zöldpaprikát?), késhegynyi köményt. Megkapta a lábos a fedelét és csendesen rotyogott minden piszkálás nélkül vagy két órát.
A kocsonyával egyszerre készült el.