G szólított meg valamikor nyár elején, volna-e még valami bitang erős ecetes paprikám, merthogy az apósáék jönnek hozzájuk a hétvégén. Az após az örökkön elégedetlen emberek közé tartozik, neki soha nem elég meleg a leves, soha nem elég hideg a fröccs és soha nem elég erős a paprika. Elvittem neki az utolsó üveg ecetes Trinidad Scorpion és Habanero keverékből készült rettenetet. Kérdezte, mit kérek cserébe. - Egy pontyot Kádártáról, ha mégy horgászni - mondtam neki. A paprika elérte a célját, mert a kedves papa azóta nem járt feléjük.
A hal aztán jó sokára jött. G klímaberendezések beépítéséből tengeti az életét, ami az idei nyarat tekintve nem lehet olyan sanyarú, de horgászni nem volt ideje. Október elején aztán csörgetett, hogy végre megvan az áhított pikkelyes, ugyan, mennék mán' le a Sörözőbe, hogy át tudja adni. Fél óra múlva ott lesz. Mit tehettem, erőt vettem magamon és leballagtam a sörözőbe. Lett az bizony másfél óra is, addig legurítottam pár vázát, mégiscsak hülyén néz ki az ember, ha ital nélkül szobrozik a kocsmában ennyi ideig. Aztán csak beesett, vidám volt, és csaprészeg, ugyanis az asszonyt előrelátóan magával vitte pilótának. Átadta a halat, gyorsan megittuk az áldomást, aztán pucoltam haza pucolni.
Régóta terveztem, hogy főzök egy nem szokványos hallevest. Valamilyen lengyeles stílusúra gondoltam, csak az volt vele a bajom, hogy mindegyik zöldségekkel készült, én meg azt nem akartam beletenni. Fetreng az asztalomon egy angol nyelvű lengyel szakácskönyv, fellapoztam, de az is csak a zöldséges verziót ismeri. Maradt a szokásos metódus: mentem a saját fejem után. Az eredmény végül egészen jó lett.
Hozzávalók:
- 40 dkg pontyfilé
- 20 dkg haltej és/vagy ikra
- 40 dkg apró hal vagy pontyfej, -csont, -farok
- 2 nagy fej vöröshagyma
- 1 paradicsom
- 1 érett lecsópaprika
- 1 teáskanál pirospaprika
- 1 tojás
- 1 pohár tejföl
- szükség szerint zsemlemorzsa
- étkezési keményítő
- só
- bors
A halászlé kifejezést igyekszem elkerülni (nem fog sikerülni), nehogy valamelyik megmondóember eligazítson, egy bajai-szegedi iszapbirkózásba meg végképp nem szeretnék belemenni.
A pontyot levetkőztettem, kibeleztem és kifiléztem.
A filét szétvágtam. Ehhez a fogáshoz a filék hát felőli és a hasüreg utáni részét (vagyis a szálkás részeket) használtam fel. A filéket egészen a bőrig bevágva beirdaltam és kisebb darabokra vágtam. Az irdalásra azért volt szükség, hátha a daráló nem viszi el tökéletesen a szálkákat.
Ledaráltam a halhúst, beleütöttem a tojást, sóztam, borsoztam és kikevertem. Kicsit lágy lett, ezért két evőkanál zsemlemorzsát is beledolgoztam.
A laskára vágott hagymát, a paprikával, a paradicsommal, a ponty gerincével, három tenyérnyi kárásszal - annyi vízzel, amennyi éppen ellepte - feltettem főni. A forrástól számított 40 percig rotyogtattam.
A megfőtt halat kitettem hűlni, kiszedtem belőle a nagyobb csontokat, majd a zöldségekkel együtt drótszitán áttörtem. Az így nyert sűrítmény meglehetősen sok volt, felét a fagyasztóba továbbítottam későbbi felhasználásra. Falra mászok azoktól, akiknek a jó halászlé főzelék sűrűségű. A maradékot aztán megint ketté vettem. Az egyik felébe kicsit markánsabb paprikázást és hígítást követően belefőztem pár pontypatkót Kistesónak, mivel ő némiképp idegenkedik a konyhai újításaimtól, de halat szereti.
A megmaradt sűrítményt feltettem főni. Hígítottam rajta, sóztam, mikor felforrt, megszórtam a pirospaprikával.
A lobogó lébe kiskanállal beleszaggattam a halgombócokat, majd rögvest beletettem az ikrát is.
A tejfölt kikevertem a keményítővel és egy kis hideg vízzel, majd 15-20 perc főlés után behabartam vele a levest. Fél citrom levét is belefacsartam. Kóstoltam, kicsit még utánasóztam, kiforraltam és kész voltam. A leves is.
Jóízű lett, halas és tejfölös, kicsit pikáns. Tálaláskor még egy kis idei csípőssel megfejeltem. No meg két karéj kenyérrel. Szinte semmi szálka nem maradt a húsban, összesen kettő, jelentéktelenül apró csontocskával találkoztam.
Aztán persze jött Kistesó, befalt egy tányérral meg elkunyizta az éthordómat, hogy haza is tudjon vinni belőle.