A legendák szerint Edvard Montagu Sandwich harmadik earlje nevéhez fűződik a szendvics feltalálása, akinek nem akaródzott felkelni egy hosszúra nyúlt kártyacsata közben, ezért megkérte a szakácsot, tegyen egy szelet hideg sültet két szelet kenyér közé, hogy azt a kártyaasztalnál el tudja fogyasztani. Egy másik teória szerint a zsidó Hillél két maceszdarab közé fűszernövényeket tett és ez lett az első szendvics.
Már itt kezdődnek a bonyodalmak. Szendvicsnek tekinthető-e abban az esetben, ha csak egy szelet kenyérre pakoljuk a hozzávalókat? Aztán ott a pizza. Ha úgy vesszük, az is egy szendvics, kenyértésztára tesszük a feltétet, ha félbehajtjuk, jut alulra, felülre is, igaz megsütjük, de ez részletkérdés.
Az általános iskolába nem nagyon vittünk szendvicset, ott volt az iskolatej, két kiflivel, ki lehetett vele húzni ebédig. Az osztálykirándulások alkalmával kezdtek először feltünedezni, ment is verseny, a szocialista idők élelmiszeriparának nonpluszultra produktumai: pikkszalámi, gépsonka, primőr hónapos retek aranyáron. Kolbászkrém, de szerettem.
A nyolcvanas évek kollégiumi- és házibulijaiban nem támasztottunk túl nagy elvárást a szendviccsel kapcsolatban: segítsen sokat inni, és tartsa az italt minél hosszabb ideig a szervezetünkben. Akkoriban nem kellett sokat töprengeni, hogy mivel kenjük meg. Volt a vaj, és kész. Az egyik osztálytársam ugyan dicsekedett egyszer, hogy ők valami Liga margarint használnak otthon, de azt sem tudtam, miről beszél. Vettünk párizsit, ösztöndíjfizetéskor esetleg csabai kolbászt, a könnyebb nyelhetőség érdekében csemegeuborkát szeltünk rá, megpötyögtettük piros arannyal, és kész. A dőzsölés netovábbjaként néha reszeltünk rá egy kis trappistát is, ami hajnalra rendszerint megszáradt, és olyan lett, mint a fűrészpor, de addigra mindegy volt.
Nem sokkal később divatba jött a melegszendvics. Sonkával, gombával, rápirított sajttal és az elmaradhatatlan, széles szájú üvegben tálalt bolgár kecsappal és sok vidámsággal, mikor valaki az ölébe borította. Akkoriban még kitettek egy egész üveggel az asztalra, fogyassza a kedves vendég kedvére.
Aztán betört a nyugat, megjelentek az első hamburgerezők, - mert az is szendvics, legalábbis a kritériumoknak megfelel. Egy akkoriban megjelent regényben még marhahúsos szendvicsnek hívták, és a főhős Bailey -féle ír krémet ivott utána. Ettük hát nyakló nélkül a csalamádéval bőven megpakolt ipari hulladékot, és hallgattuk hozzá az ipari diszkót: High society girl, háj-háj.
Akkoriban Dinnyésen a tógazdaságban húztam az igát, szakmai gyakorlat címén ingyen robotoltam napi nyolc órát. Naponta kétszer-háromszor kellett az ivadéknevelő tavakat körbeetetni egy hihetetlen buta, minden más munkára alkalmatlan kolléga segítségével. Én hajtottam a csónakot rúddal, ő meg szórta a finomra őrölt tápot egy tálból a vízre. Ilyen igénybevétel mellett nem volt annyi kaja, amit ne tudtam volna megenni, ekkoriban vágtam be egy, a kétkilós kenyér közepéből vágott szeletekből, húsz deka csabai kolbászból, egy fél kocka vajból és a bakter kertjéből csórt hagymából készített szörnyet, és egyszer fogadásból megettem egy olyan szendvicset, amibe minden jelenlévő tett valamit az általa hozott kajából. Két szelet kenyér közt tíz centi mindenféle. A végén kicsit elkapott a csuklás, de egy fél liter artézi megoldotta a problémát.
Hipp-hopp eltelt pár év, és a televízió meg az Internet jóvoltából beköltözött a nagyvilág a nappalinkba. Először a francia TV5 műsorán főzött két dagadt hölgy (nem azok!), aztán a VOX-on a Kochduell következett. A Spektrumon jött a két Duci hölgy, Keith Floyd, River Cottage és Hugh Fearnley-Whittingstal, Jamie Oliver, Nigella, Bill Granger Sidney szakácsa, aki valamiért rohadt erőltetettnek tűnt nekem. Aztán lettek saját TV-s szakácsaink is iziben, - akik semmivel nem rosszabbak, mint a külhoni megfelelőik – majd legott került saját főzős tévénk is. Megismertük a nagyvilág szendvicseit, és a bőség láttán egy cseppet sem lettünk nyugodtabbak.
Aztán az ember fel sem ocsúdott a teljes kiőrlésű bruschettára pakolt focacciával borsmustárlevéllel és parmigiano reggiano forgácsokkal megszórt, és extra szűz olívaolajjal megöntözött és balzsamecettel megszórt szendvicstől, mikor következett a kegyelemdöfés, vagyis Adam Richman, és az „Akkor is a mienk a legnagyobb” jegyében született amerikai szörnyek, hatvan deka felvágott és fél kiló hasábkrumpli egy császárzsömlébe szuszakolva, a tetején nagy marék cheddar és hozzá negyed liter kurva erős szósz. Ismerek belgyógyászt, akinek erekciója lett egy ilyen szendvics láttán.
Persze ez a véglet. Egy jól megkomponált szendvics szénhidrát, fehérje, zsír és zöldféle harmonikus elegye, ami fedezi a szükségleteinket, akár még egy egészséges fogás is lehet, főleg, ha a többi alternatívát nézzük.
A teljesség igénye nélkül néhány a nagyvilág híres szendvicsei közül:
BLT szendvics in redneck style
