Éppen a padlásról mászott lefelé, ahol Röfi 2.0 feldogozott alkatrészeit tárolta. A Röfi 2.0 nevet az informatikusnak készülő fia adta a disznónak, mivel az volt idén a második. Szombat reggel volt, még szinte hajnal, ő meg megkívánt egy igazi falusi férfireggelit – szalonna, kolbász, sonka rá öt-hat tojás, friss kenyér, hozzá nagy bögre tej vagy tea – nem is kell ennél jobb napindítás ebben a kurva hidegben. Már szinte hallotta a zsírban a kolbászdarabkák sutyorgását és érezte az illatot, ahogy lefelé ereszkedett a létrán.
A padláslétrát ő maga csinálta vagy huszonöt éve, mikor felújították a házat. Masszív fenyőpallókból volt a két oldala, közte akácfából faragott fokok, két helyen menetes vaspálcával megerősítve, volt vagy három méter, szinte műremek. Büszke is volt rá nagyon, mert amúgy nem egy barkácsoló ember. Viszont az a rohadt kilencedik fok mindig is lötyögött, ő meg szart rá, mert a létra egyébként állt, mint a cövek.
Egészen mostanáig.
Ahogy mászott lefelé, fél kézzel behúzva a padlásajtót, másik kezében magához szorítva a pár kolbászt, tenyérnyi sonkát, fél oldalszalonnát, (Mari mindig mondja, hogy vigyen fel kosarat, mert összezsírozza magát) araszolt lefelé, a kilencedik fok megadta magát. (Mari azt is többször mondta mostanában, hogy pár kilót felszedett az utóbbi időben). Először a fa reccsenését hallotta, másodszor ahogy a lába becsúszott a létrafokok közé, a lábszárcsontja roppanása, majd a harmadik – egy koppanás – a feje az előszoba kőpadlóján.
Ekkor lehullott a fekete függöny.
Észveszejtő fájdalom térítette magához. A homlokán lüktető tojás nagyságú dudorból a fájdalom lefelé kúszott és félúton –úgy gyomortájékon randevúzott a lábából felfelé igyekvő kínnal. Tiszta haszon, hogy még reggeli előtt volt, mert azt már rég kihányta volna.
Esés közben valahogy megfordult, most a hátán feküdt és az előszoba mennyezetét bámulta a lila szikrákon keresztül. ( Le kéne pókhálózni a plafont). Ha picit megmozdította a fejét (a fájdalom már csillapodott némileg) látta a becsukott padlásajtót, alatta a létrát, aminek a kilencedik foka (az a lötyögős, a kis rohadék) törötten fityegett, gonoszul vigyorogva rá: „Elintéztelek köcsög” – vélte hallani. „Most nem mászkálsz egy darabig. Jó darabig.”
Ki akart nézni a veranda ablakán, hogy mennyi lehet az idő, ezért megpróbált könyökre emelkedni és derékból hátrafordulni, de ismét azonnal elájult.
Amikor felébredt már hosszúak voltak az árnyékok és bitangul fázott, szomjas volt és éhes. A feje nem volt vészes, a lába valami messzi, tompa ködbe veszett odalenn, rájött, ha nem bolygatja, ki lehet bírni.
Számba vette lehetőségeit:
Szombat reggel esett le a létráról, most délután három lehet. A két gyerek sítáborban van, csütörtök este jönnek, telefonálni sem nagyon szoktak. Mari átment a húgához, azt mondta, lehet, hogy ott alszik, vasárnap este előtt nem várható. Addig ő itt kihűl, mint egy netes szerelem. A mobilja, az a kis tetű, ami mindig akkor brekegett, amikor nem kellett volna, benn van az ágy mellett a kisszekrényen, esélye sincs, hogy ilyen lábbal akárcsak gondoljon rá, hogy eléri. Egy–null oda.
Odakinn lehet vagy mínusz tíz fok, a verandát nem fűtik, benn sincs több plusz ötnél, ez éjszakára lemegy mínusz ötre. Fasza. Kettő-null oda.
Nagyon fázott, a háta és a feneke mintha jégen feküdt volna, a lábát nem érezte mindaddig, míg köhögnie nem kellett, mert akkor a lába azonnal jelezte, hogy - ha esetleg elfelejtette volna – „Eltörtem, te barom! Ne fickándozz, mert megint leoltom a villanyt!” Legalább két helyen eltört. Három–null. Kezd elúszni a meccs.
Számba vette lehetőségeit. Ha nem mozog, a lába nem fogja zavarni. Az éhség nem probléma, meglepetésére észrevette, hogy a melléhez szorítva még mindig ott dédelgeti a kolbászt, sonkát és szalonnát, amiből reggelit készült csinálni. Remek. Ez van vagy ötezer kalória. Éhen halni nem fog. Nagyobb probléma a szomjúság. Ha elkezdi rágcsálni ezeket a sós húsokat, meg fog bolondulni a szomjúságtól. Óvatosan, hogy deréktól lefelé ne nagyon mozogjon, végigtapogatta a zsebeit, hogy nem talál-e valahol egy liter bekevert fröccsöt, vagy forró rumos teát. Az eredmény sejthető volt, viszont melóskabátja belső zsebében rátapintott nagyapja bádog laposflaskájára, amit tegnap tett zsebre, amikor kiment fát vágni a kert végébe. A hosszú, íves fémpalack,(csak úgy simult a zsebbe) volt vagy három decis (bizony, a régiek nem aprózták). Óvatosan kihúzta a zsebéből és megrázta. Körülbelül kétharmadig lehetett Dezső bácsi eperpálinkájával -„ötvennyóc fokos Pityukám, de lehet, csippenti a hatvanat, ez olyan, hogy feléleszti a hóttakat is!”
Remek. Ez kell neki. Hótt ugyan még nem volt, de nem állt messze tőle. Huszonnégy óra, mínuszban, mozdulatlanul fekve nem tesz jót az egészségnek. A meccsnek mindjárt vége, és a hazai csapaton már csak a csoda segíthet. A pálinka szomjat oltani nem jó, viszont egy olyan késői, zsíros vacsora után, amit ő készült elkölteni, egyenesen javallott. Sőt, előtte sem árthat - gondolta és meghúzta a butykost. A szesz lerobogott a gyomrába, majd úgy vágtázott fel az agyába, mint egy gyorsvonat, amelynek hibbant masinisztája a nem kevésbé hibbant fűtővel együtt hölgytársaságban pókerezik az étkezőkocsiban whiskyillat és szivarfüst közepette, és szarnak a mozdonyra. A pálinka az agyában szikraesőt szórva robbant szét és bárgyú vigyorgásra késztette gazdáját.
Tört egy darab kolbászt, harapott egy kis szalonnát és gépiesen rágott. Húzott egyet a butykosból is. Nem is rossz. Egy kis kenyérrel meg hagymával benn a kályha mellett maga lenne a mennyország. „Azám, a mennyország! Hamarosan benéz oda is. Tiszta szerencse, hogy az eperpálinka nem nagyon büdös, Szent Péter remélhetőleg nem fog csuklórohamot kapni, ha rálehel. Bezzeg a szomszéd Zoli VGYP-je! Attól úgy potyognának az angyalok, mint a cserebogarak májusban. Az öreg meg biztos rögtön bezárná előtte a kaput, aztán szégyenszemre mehetne a pokolba. Bár, ott lehet, hogy több régi ismerőssel futna össze. „– ilyen gondolatok foglalkoztatták, miközben ette a kolbász és a szalonnát. „ A szalonna tökéletes. Mondtam ennek a hülye Sanyinak, hogy nem kell több füst. Pont, ahogy kell. A kolbászba megint kevés lett a fokhagyma. Legközelebb szerezni fogok rendes magyar fokhagymát. A pálinka viszont megint ott van a spiccen. Holnap meg is mondom az öregnek, hogy milyen finom.” Holnap…?
Egyre jobban fázott a háta. Deréktól lefelé csak valami kósza zsibbadást érzett, mintha betonba öntötték és leeresztették volna a kútba, mint nyáron a dinnyét a nagyiéknál Hevesen…
Rettenetesen fázott. A szalonnából csak a bőre maradt, a sonkából a spárga, amire fel volt akasztva, a kolbászból maradt még egy arasznyi darab. Csendesen dudorászva iszogatta a maradék pálinkát és várta az elkerülhetetlen kihűlést. Még sokkal korábban végiggondolta, hogy vasárnap estig nem bírja ki ezt a hideget. Mozogni nem tud, telefonálni nem tud, de legalább még egy viszonylag kellemes vacsorát is elkölthet viszonylag kellemes társaságban. Volt olyan barátja, akinek ez sem adatott meg, úgyhogy nem volt elégedetlen. A fagyhalál állítólag nem a legrosszabb, pálinkával megtámogatva meg egyenesen kellemes is tud lenni. Megissza a pálinkáját, szundít egyet, reggelre meg már odafenn fröccsözgetnek az öreggel. Félretett neki egy darab kolbászt is, kóstolja meg, bár, megmondja, most kevés lett a fokhagyma, de legközelebb olyat csinál, hogy még a Jóisten is megnyalja a tíz ujját… már ha meg nem sérti vele az Urat.
Egyre fáradtabbnak érezte magát, elálmosodott, nehezebben forgott az agya, le-lecsukódott a szeme, a pálinka utolsó cseppjeit a zubbonya itta be. Utolsó gondolata az volt, hogy meg kell csináltatni a létrát, nehogy a Marinak valami baja essék.
Arra ébredt, hogy egy ronda borostás angyal pofozgatja, akinek vastag szemüvege, vasutas viharkabátja és markáns borszaga van, de szárnyakat, meg glóriát nem látott rajta.
- Ébredj Sutyi, ébredj már, a kurva nénikédet!
- Jól van már, megyek már! Ne pofozzál, nem ráérünk, ez már itt az örökkévalóság! (De honnan tudja ez a ronda, büdös angyal az ő becenevét)?
Valaki megemelte, amitől megint elájult.
Az történt, hogy az ital megint életet mentett. Vagyis a hiánya. A szomszéd Zolinak elfogyott a piája, és nem akart szesz nélkül nekimenni a rekordhidegűnek ígérkező éjszakának, ezért átment a szomszédba egy kis pálinkát kölcsönkérni, és ő találta meg a törött lábú, kihűlőfélben lévő Pityut az előszobában, és hívta a mentőket.
A sürgősségin sokáig találgatták, hogy az a pálinkától bűzlő szakállas öreg szivar, akit dupla nyílt töréssel és súlyos kihűléssel hoztak be, miért szorongat a kezében még ájultan is egy arasznyi kolbászdarabot olyan erővel, hogy belefehérednek az ujjpercei és képtelenség elvenni tőle.
Az utolsó 100 komment: