Spenótszezon van (legalábbis nálam a kertben), és végre - kicsit bicegve - kijutottam, hogy leszedjek egy ételre valót.
Gondolkodtam, hogy hagyma olvasónk tiszteletére mit készítsek belőle, mert ő nagy spenótkedvelő volt! Én viszont nem eszem pizzát, a Papa John's-ból se hozathatok. Maradt a tészta.
Lehet tejszínnel is készíteni, de inkább a krémsajtokat részesítettem most előnyben, ezért Vacak2 kolléga sem fog megszidni. A fűszernövények is aktívak már, abból is vágtam a szedéskor.
Először is bő vízben megmostam mintegy 25 dkg spenótot. A kertben még maradt bőven belőle.
Ezután összekészítettem a belevalókat:
- 25 dkg friss spenót
- 25 dkg mascarpone (ezt találtam a hűtőben)
- 1 kis tubus ömlesztett sajt (ez nagyon jó főzéshez)
- 5 dkg vaj
- 2 girizd fokhagyma
- 1 csokor oregano
- kisebb csomó fokhagymasnidling
- 1 csapott ek őrölt fehérbors
- 1 kk reszelt szerecsendió
Az oreganot és a snidlinget felaprítottam, a fokhagymát vékonyra szeltem. A vajat a legnagyobb serpenyőmben felforrósítottam és hozzáadtam az előbbieket. Kevergettem pár percig, de nem hagytam a fokhagymát megbarnulni.
Erre ráborítottam az összes lecsepegtetett spenótot (a nagy serpenyőben ez azért rendesen elfért). Megszórtam a fehérborssal és a szerecsendióval. A vajon szépen megpároltam a spenótleveleket, amíg összeestek. Ekkor belenyomtam a tubusos sajtot, ami gyorsan elolvadt és elkeveredett a serpenyőben. Végül belekanalaztam a mascarponét.
Összefőztem kb 15 perc alatt az egészet. Sót nem tettem bele, mert valamilyen sós sajttal fogjuk enni.
Fúrótésztát főztünk hozzá, amire még egy kis Pecorino Romano sajtot is reszeltem.
A krémsajt szépen beborította a tészta felületét.
Nagy sikere volt, de sajnos a feleségem gyomrát igencsak megülte.
Ez az étel egy kalóriabomba a rengeteg zsíros összetevője miatt. Legközelebb a mascarponét kihagyom belőle, csak tejszínnel higítom ...