Józsikám elhatározta, hogy végre főz egy takaros adag paprikás krumplit, igencsak unta már a hideg kaját. Az intézetben annak idején nagyon finomat főztek, alig győzte kivárni a csütörtök estét, amikor ez volt a szokásos menü.
Józsi kisgyermekként került nevelőotthonba Sanyival, a bátyjával együtt. Az apjuk egy nap eltűnt, egy hét múlva Bécsből küldött képeslapot, azt írta, hogy megy Amerikába. Szerencsétlen anyjuk teljesen összetört, és az ivásba menekült. A két fiút elhanyagolta, ők pedig kihasználva a meglazult fegyelmet, iskola helyett a patakparton múlatták az időt. A gyámhivatal egy év után lépett közbe, és a két szurtos, torkaszakadtából üvöltő kölyköt elvitték. Nem kellet sok idő, hogy ők legyenek az otthon rémei. Józsi mindenkibe belekötött, a bátyja pedig megvédte, ha erősebbel került szembe. Egy napon felkereste őket az anyjuk. Az utolsó pénzét szedte össze, hogy kifizethesse a vonatjegyet. Józan volt és komoly. Nem akarták beengedni. Nem kiabált, de hajthatatlan volt, csendes konoksággal ismételgette, hogy a fiait akarja látni. Az igazgató végül megengedte, hogy az intézet parkjában beszélhessen velük. Józsit nem érdekelte az egész, türelmetlenül lóbálta a lábait a padon, alig várta, hogy visszamehessen végre játszani. Az anyjuk Sanyival beszélt hosszan. Elmondta, hogy az apjuk után megy Amerikába, szerez odakinn állást, és amint rendeződnek a dolgok, visszajön értük. Sanyira bízta az öccsét, kérte, hogy addig is vigyázzon rá, ne engedje elkallódni. Megölelte a fiúkat, és fejét lehajtva kisétált a kapun. Az állomáson kiment a peronra, kivárta a megfelelő pillanatot, és egy tehervonat alá ugrott. A mozdonyvezető nem tehetett semmit, a több ezer tonnás szerelvény csak fél kilométer fékezés után állt meg. Az asszony azonnal meghalt.
Az igazgató másnap magához hívatta Sanyit, és közölte vele a hírt. Sanyi nem sírt, csak komoran tudomásul vette. Több, mint tíz év múlva mondta csak el öccsének, hogy mi történ az anyjukkal. Ettől a naptól vége lett a két fiú ámokfutásának. Józsi ugyan még párszor megpróbálkozott egy kis balhéval, de a saját bátyja pofozta fel érte. Nem engedte lazítani, segített neki a leckében. A kisvárosban, ahol az intézet működött, volt egy sportegyesület. Sanyi beiratkozott az ökölvívó szakosztályba, nemsokára magával vitte az öccsét is. Józsi itt végre levezethette minden haragját és csalódottságát, hamarosan komolyan számoltak vele az egyesületben, az életmód adta fegyelem a tanulmányi eredményén is megmutatkozott. Az általános iskola után a fővárosban tanult tovább géplakatosnak, mozdonyvezető szeretett volna lenni. Sanyi nem tanult tovább, ő is odaköltözött, hogy segíthesse, a vasútnál vállalt segédmunkát, és munkásszállón lakott. A sorozáson kiderült, hogy veleszületett szívproblémái miatt nem lehet katona, és a sportolást is abba kellett hagynia. Ugyanakkor Józsit a sereg sportegyesülete tárt karokkal várta, még ösztöndíjat is kapott. Sanyi minden meccsén ott volt, és teli torokból biztatta, az országos bajnoki címről végül pontozással lemaradt, de másodikként is számított rá a Néphadsereg. Józsi közben nagykorú lett, a gyámügytől megkapták az anyai örökséget. Túladtak a vidéki házon, és megvették egy özvegyasszony présházát a közeli hegyen, kiköltöztek, és lassan rendbe hozták az épületet. Másfél óra volt az út a városig, de ez legalább a sajátjuk volt. Az iskola befejezést követően Józsi azonnal bevonult, az utolsó este elmentek a Ligetbe, és megittak egy korsó sört. Sanyi kérte, hogy vigyázzon magára, ne feleseljen, vigasztalta, az a két év semmiség. Józsit egy távoli városba vitték alapkiképzésre. Abban az évben hosszú, enyhe ősz volt, talán ez volt az egyetlen jó dolog abban a pár hónapban. A parasztgyerekek közül kikerült kiképzők válogatott aljasságokkal gyötörték az újoncokat, Józsi azonban száját összeszorítva tűrt mindent. November elején aztán áthelyezték Budapestre. Az új helyen csupa sportoló gyűlt össze, a minisztérium objektumainak őrzése lett a feladatuk. Józsi soha nem látta a minisztériumi őrhelyeket, onnantól a Néphadsereg különféle sportversenyein kellett részt vennie, versenyről edzőtáborba járt folyamatosan. Sanyival is találkozhatott, gyakran kapott eltávozást.
Sanyi közben sokat fogyott, gyakran betegeskedett, nem bírta már annyira a fizikai munkát, szerencsére a vasút beiskolázta, bakter lett.
A két év hamar elröppent, leszerelés után Józsi megkezdte a vasútnál a mozdonyvezetői tanfolyamot. Nehéz volt újra felidézni az iskolában tanult ismereteket, de Sanyi minden este vele együtt tanult, ezerszer elolvasták a könyveket.
Tavasztól Józsi elkezdett a forgalomban is gyakorolni, és a sikeres vizsgák után már felügyelet mellett különböző vonalakon vezette is a mozdonyt.
Sanyit szolgálatban érte az infarktus, aznap, mikor Józsi az első önálló útját megtette.
