Először egy angol nyelvű receptbe futottam bele valamelyik főzős csatornán. A Brown Sugar Bread Pudding egészen másképp hangzott, mint a szimpla kenyérpuding, aztán persze rá kellett jönnöm, hogy ez voltaképpen egy máglyarakás, csak kicsit másképpen.
A tócsihoz és a fasírthoz hasonlóan ez is a végtelenségig kombinálható. Ha igazán ínyencek vagyunk, nem kenyeret használunk, hanem kalácsot, gazdagíthatjuk mazsolával, kandírozott gyümölccsel, ízesíthetjük brandyvel, rummal, fűszerezhetjük szerecsendióval, kardamommal, reszelt citromhéjjal, a tej egy része helyett mehet bele tejszín (half and half), tálalhatjuk vaníliafagylalttal vagy tejszínhabbal. Az általam fellelt legdurvább változatnál a tejet csokoládéval és kakaóval főzték össze, a kenyérkockák közé pedig csokoládépasztillákat kevertek. Na abból elég egy kocka, hogy az embert a saját endokrin rendszere jelentse fel gyilkossági kísérletért.
Egy szó mint száz, ez a fogás kiválóan alkalmas a maradék kenyér újrahasznosítására, és mivel az rendszerint nem képvisel nagy mennyiséget, szerény adag lesz a végeredmény, ami meg talán nem akkora vétek.
Kivéve természetesen, ha én állok neki főzni.

Hozzávalók:
- 60-70 dkg szikkadt kenyér vagy bármilyen péksütemény
- 14 dl tej
- 6 egész tojás
- 15 dkg kristálycukor
- 12 dkg barna cukor
- 20 dkg mandula
- 1 evőkanál vanília kivonat
- 1 teáskanál őrölt fahéj
- 1 csipet só

Egyetlen porcikám sem kívánt kalácsot sütni, úgy ahogy a máglyarakásnál anno tettem. Sőt, bevallom férfiasan, kenyeret is frissen vettem, aztán sütőben szikkasztottam meg. Egy ideje megint magam sütöm a kenyerem, tíz darab 12 dekás cipócska készül vasárnaponként, azt osztom be egy hétre, abból maradék ugyan nem képződik. Lenyisszantottam a kenyér két végét, lefaragtam a héját, felszeltem, megszárítottam, felkockáztam.

A mandulát serpenyőben megpirítottam, mikor kihűlt, ledaráltam. Ez utóbbiról nem készült kép, de esküszöm, így volt.

4 tojást a kristálycukorral, a vaníliával és a sóval habosra vertem.

Összekevertem a tejjel és a tepsibe egyengetett kenyérkockákra öntöttem. Mint kiderült, ennyi tej bizony édeskevés.

Ekkor következett újabb adag tej, még tojás, vanília és a fahéj, amit a nagy eszemmel először kifelejtettem.

Ez sem volt elég, így némi tejet még rálocsoltam, így jött ki a hozzávalókban felsorolt mennyiség. Annyi folyékony összetevő kell, hogy a kenyérkockák közt látható legyen.

Fél órát hagytam állni, majd rászórtam a mandulát, arra pedig a barna cukrot (a képen bal oldalt).

Egy órát sütöttem hármas fokozaton, majd felcsavartam hatosra még 15 percre. A tészta szépen feljött (kihűlve persze összeesett), a közepe jó remegős lett. Igazán azt lett volna a jó, ha a barna cukor megolvad kissé, de hát a sütőm...
Az igényes szakácsok egy püspökkenyér-forma aljába öntik a karamellt, erre halmozzák a többit, vízfürdőben gőzölik, majd kiborítva tálalják. Nyilván nincs akkora tepsijük, mint nekem.

Nagyon finom, nagyon édes, nagyon addiktív lett. Szerencsére beesett Kistesó, elmajszolt egy adagot, meg vitt haza is. A maradék azért elég lett pár evésre, másodiknak a halászlé után.

Legközelebb azért pár dolgot másképp csinálok. A mandulát összekeverem a barna cukorral (valamivel kevesebbel), úgy szórom rá, és talán sütök egy kalácsot is erre a célra.