Miután lefektettük az elméleti alapokat, itt az idő, hogy a tettek vadvirágos, madárdalos mezejére lépjünk, elvégre szájalni mindenki tud, az igazi nő és férfi cselekszik, vagy rávesz valakit, hogy csinálja meg helyette.
Poczoktól tudjuk, hogy nem egyszerű a felfedező/feltaláló élete. Különösen igaz ez arra, aki a szendvicsek világában szeretne újat alkotni. Az első probléma az, hogy ezen a téren már nehéz újat kitalálni. A klasszikus szendvicsek a konvencionális változatokat nagyjából letarolták, nem igen maradt semmi a pionírok számára. Nem, mintha nem lehetne két szelet kenyér közé tenni három, a hűtőből találomra kiválasztott dolgot, de az esetek többségében elég kérdéses lenne a végeredmény (mondjuk egy nutella, olajos hering, gyöngyhagyma kombó). Tehát a fő összetevők estében érdemes követni valamilyen irányvonalat, de azért legyen valami kontraszt, ugyanakkor a sós, a savanyú és az édes harmonizáljon, legyen benne jól rágható, puha és roppanós is, és legyen szaftos, hogy jól csússzon. Az sem árt, ha egy másik, korábban már megfogalmazott szempontnak is megfelel, vagyis tartalmazzon megfelelő arányban szénhidrátot, fehérjét, zsírt és vitaminokat. Jó pár órát morfondíroztam, hogy fejben összeállítsam ezt a szendvicset, végül a sertéshúsos változat mellett maradtam, melyet némi sajt és tojás gazdagít, és különféle zöldségek valamint kencék komplettíroznak.
A másik kihívás az elnevezés. Legyen jól csengő és könnyen megjegyezhető, és az sem baj, ha stílszerű. Ott van például a BLT szendvics. Tömör, közérthető. Ennyi összetevőnél viszont kicsit hülyén hangzana: BBPLBTEOSC, tehát ez kilőve. Aztán lehetne Waka szendvics is, felfedezők szeretik magukról elnevezni a felfedezés tárgyát (Petényi márna, Teleki vulkán, lótetű). Én ehhez szégyenlős vagyok. Megfordult még a fejemben a „Szombat reggel a panelban” név is, frappáns, realista, de túl hosszú. Végül „Csatár szendvicsnek” kereszteltem el. Csatár-hegyen van a kertem, rengeteg élmény köt oda (a Dódi kutyája ott harapott a seggembe 8 éves koromban), és bár a szendvics nem ott készült, de a konyhaablakból éppen rá lehetne látni, ha nem lenne útban a Stromfeld Aurél utca 3.
Íme, a Csatár szendvics premiere!
Végy két vékony szelet kenyeret. Kisétkűek – mint én – két fél szelettel is dolgozhatnak. Kend meg az egyik szeletet vékonyan vajjal és egy kis paprikakrémmel (lehet édes vagy csípős is). Jelen esetben egy kedves ismerőstől kapott bohócsapka paprikából készült krém került rá, az illető csuklott is biztosan.
Borítsd be jégsalátával és ropogósra sült baconnal. A szalonnára fektess paradicsom szeleteket. Eddig majdnem BLT szendvics.
Helyezz a paradicsomra 2-3, a szalonnazsírban készült tükörtojást, arra pedig a szintén ott dinsztelt hagymakarikákat. A tükörtojás úgy jó, ha a sárgája folyós, különben mi csöpögne az állunkon, (erről főleg mi szakállasok tudnánk nagy átéléssel mesélni).
Pár szelet paprikás szalámit piríts meg - de éppen csak - a serpenyőben, olvassz reá valamilyen olvadós (akár trappista) sajtot, és ez legyen a következő réteg.
Kanalazz rá majonézes káposztasalátát ízlés szerint. Férfiasan bevallom, hogy most nem magam készítettem a káposztasalátát, mivel egy rendes adag nem fogyott volna el, 20 dekának meg nem állok neki. Egy káposztával töltött paprika belét ontottam ki erre a célra, és nem volt rossz!
A másik szelet kenyérrel törölgesd ki az ízes zsírt a serpenyőből, kenj rá némi krémsajtot és ezzel fedd be az alkotást.
Olívabogyóval díszítsd végül.
Sokkal jobb lett, mint vártam, igaz, csak tányérról, késsel vágva lehetett megenni, a kétkezes megoldást csak szingliknek tudom ajánlani. Egy evésre bőségesen elég volt, csak pár őszibarackot tudtam elmajszolni utána.
És akkor itt a lehetőség. Ha valaki szeretné megosztani az Internetes társadalommal a kedvenc szendvicsét, keressen fel privátban, megadom az elérhetőségem, és a következő részben közzéteszem a receptet. Dolgozzon végre egy kicsit a nyájas olvasó is.
