Aztán X. Leó éppen templomra gyűjtött:
- No, feleim, vegyetek búcsúcédulát, és én elengedem néktek az egész felhajtást, bűneitek meg lesznek bocsájtva.
Innentől aztán nem volt megállás, egyre több egyházfi tekintette könnyű pénzszerzési lehetőségnek a cédulák árusítását. Johannes Gutenberg egyházi megrendelésre nagyüzemben kezdte gyártani a három év bűnbocsánatot ígérő búcsúcédulákat. (Az biztos, hogy jobban fogyott, mint a Biblia.)
Nem kellett sok idő hozzá, hogy a megváltási mutyi másoknak is szemet szúrjon. Először Luther Márton Ágoston-rendi szerzetesnél verte ki a biztosítékot, melynek következménye a közismert plakátragasztási cécó lett. Az olasz Dante Alighieri is eléggé bepöccent az üzletelőkre, csinált is nekik egy külön kis zugot a Pokolban.
A Hegyen lévő kápolnát egy remete szerzetes által gyűjtött adományokból építették valamikor a 18. században, azóta búcsújáró hely.
A nyolcvanas években a hegyi búcsú hatalmas tömegeket vonzott. A hétköznapokon néptelen utakat hatalmas kocsisorok lepték el, a vásárosok bódéi közt alig lehetett utat törni. Volt minden, törökméz, céllövölde, ringlispíl, hurka-kolbász-mézeskalács. A helyiek meghívták az egész rokonságot, barátokat, napokig folyt a dínom-dánom, ismertem olyat, aki birkát, sőt disznót vágott az alkalomra.
Aztán eljött a XXI. század.
A korai busszal megyek, a búcsúsok már kipakoltak a réten, egyelőre nincs nagy nyüzsgés. Sajnos eléggé elsumákoltam ősszel a munkálatokat, maradt ásni való, de a korán jött melegnek, no meg a bő kézzel szórt műtrágyának köszönhetően az őszi ásást is harsány tyúkhúr borítja.
Erik, az alsó szomszéd a régi iskola neveltje, serényen nyírja a pázsitot, pofás legyen a birtok, mire jön a rokonság. Szemét résnyire húzva erősen koncentrál az önjáró, bioetanol/benzin hibrid hajtású masina precíz vonalvezetésére, igaz, az első összetevő hatására belekerül néhány kifli a szigorú rendbe, de hát nem Wimbledon ez, vagy mifaszom. A fedett kerti asztalnál az élettárs – Katinka - kisfia, Fricike tehénkedik, folyékony reggelit fogyasztva, biztos azt írta fel neki az orvos szorulás ellen. Az asztal alatt Brünhilda, a buldog ébren horkol, de olyan hangerővel, hogy elnyomja a fűnyírót, Verebes sírva fakadna örömében. A kutyit az élettárs kislánya keresztelte el, aki akkoriban tanulta a suliban, hogy Voltaire-nek Candidája volt, ezért nem kaphatott sörbónt a párizsi egyetemen, mely akkoriban tudvalevőleg tolvajok és rablók tanyája volt. A berregés leple alatt csendben elsumákolok a birtok felé. Dolgozni jöttem, a fenébe is, majd átugrok, ha végeztem.
Megpróbálok egy kapa segítségével úrrá lenni a gaztengeren, aztán jobbnak látom, ha felásom újra az egészet. Elmajszolom a szendvicsemet, majd nekiesek. Erik végez a fűvel, kisvártatva megszólal kedvenc CD-je a The Best of Lakodalmas tuc-tuc, Vol. VII. disc 2. megamix version. Igaz, más lemeze nincs, ez szól egész nap, szerencsére az agyonhasznált lejátszóban akkorákat ugrik, hogy 60 perc alatt lemegy a 80 perces anyag. Eriket természetesen ez a legcsekélyebb mértékben sem szokta zavarni, ha lejár a lemez, kezdi elölről.
A felső szomszédék is kezdenek ébredezni, tavasztól-őszig kinn laknak, reggel kikészítik a reggelit-ebédet az enyhén korlátozott gyermeknek, majd elhúznak dolgozni, két szigorú instrukciót hagyva: nem jöhet be senki, nem mehetsz sehová. A fiú, - a Mad Max 3 Masterblasteréből a Blaster, csak valamivel rendezettebb fogsorral – pedig egész nap zenét hallgat valami elképesztő hangerővel. A repertoárja jóval gazdagabb, mint Eriké, csak sajnos súlyos Britney Spears rajongó, így átlagosan óránként kíséri fejhangon: Hipmi béjbi vanmórtájm. A változatosság kedvéért néha elkezd óbégatni: Hékás, Héékááás. Hékás, az izé, kutya. Szerű. Korcs. Nagyon. Nem templomtéri, az hozzá képest szinte fajkutya, magyar tájjelleg, a pumi méltó vetélytársa. Hékás kutyatartalma a legoptimistább becslés szerint sem haladja meg a 90 %-ot. Hékásnak nem szabad ugatnia, amint megpróbálja, rögön kiabálnak a gazdái neki: Héékááss! Természetesen dafke ugat, legyen kerékpáros, kocsi vagy ló, ami elhalad az úton, őrjöngve vágtat végig a kerítés mentén, fötörve ki mindent, míg fel nem hangzik a hívó szó, akkor aztán békésen visszakocog.
- Héé, - szétdohányzott, -ivott hang, - gyere át! - Erik észrevett.
- Mindjárt végzek ezzel a darabbal, aztán megyek.
Kell egy kis szusszanás, átballagok. Pálinka? Jöhet. Erik tavaly szerzett vagy egy tonna túlérett citrusfélét, kivágta belőle a fekélyes részeket és hordóba gyömöszölte, télen meg kifőzte pálinkának. Nem rossz anyag, csak a gyomrom akad ki, ha túl sok az illóolaj benne. Sajnos az előkerült üveg tetején ujjnyi vastagon úszik a nafta. Tölt, míg nem figyel, előveszem a zsebkendőm, és megpróbálom leitatni az olaj javát a pohár tetejéről. Addig bénázok, míg ki nem borul a pálinka. - Mivan baszdmeg, pazarolsz? - Tenyerével lesöpri az asztalról a pálinkát, beterítve Brünhildát, kezét az ingébe törli, a poharat az asztalon maradt tócsába csapja, és újra tölt. Nincs mese, inni kell. Előkerül némi saját márkás, sörnek csúfolt letyek is, hideg, öblíteni jó. Katinka egy kosár kenyeret meg egy nagy tepsi ujjnyi vastagra szelt, sült szalonnát tesz az asztalra. - Jó étvágyat! - Nem vagyok éhes, de kell egy kis lipid szétcsapatni a citrusolajat. Befalok egy szelettel, köszönök, menni kell gályázni.
Frici hirtelen életre kel, nagy nehezen lábra áll, eljönne segíteni. Rájött – mondja – a kertészkedés csuda jó dolog, hadd tanuljon tőlem. Egye kukac, gyere. Kihúzom zsinórral a sort, kivágok egy sekély árkot.
-
Na, húsz centinként öt szem borsó, én innen, te jössz szembe a sor másik végéről. - Valahol összetalálkozunk.
-
Frici vazze, nem a farkadhoz kéne mérni azt a húsz centit.
A következő sornál orra bukik, hosszan szidja szegény Zsuzsi borsó felmenőit. Rohadtul várja már, hogy vége legyen, egy méteren elszór egy marék borsót.
-
Igyunk már egy kis napernyőt a fejünk fölé – szól.
-
Nem addig van az, - mondom – mégis ki a fene fogja megcsinálni, ha én elmegyek?
Ekkor megkapom, hogy micsoda egy paraszt vagyok, a kert különben sem azért van, hogy az ember a rabszolgája legyen, aztán szerencsére dúlva-fúlva elvonul, mentében még sokáig szitkozódik.
Megkönnyebbülök, innentől haladósan megy a munka. A rétről egyre mélyebb basszus hallatszik, rákezdtek a búcsúsok is.
Megérkezik a kis Erik családostul. A csupa króm Humvee-t akkurátusan leparkolja, hogy legalább fél méter kilógjon az útra. Peckesen , mozdulatlan felsőtesttel bevonul, karjai kissé elállnak, kopasz tarkóján három hurka. Megélhetési testépítő, fizetését – finoman szólva – nem a Máltai Szeretetszolgálat folyósítja. Mögötte az apró szöszke asszony vonszolja a betonig befékezett, torkuk szakadtából visító ötévesforma ikreket. A sivalkodás rögvest elhal, mikor az átokrossz kölkök megpillantják Brünhildát, és rávetik magukat. Szerencsétlen eb nem ismerte fel időben a veszedelmet, és percek múlva hangosan nyüszít, mivel a kiálló részeinél fogva próbálják kétfelé vinni. Ifjabb Erik első útja a garázsba vezet, elővonszol két ruhásszekrény méretű hangfalat, és nemsokára olyan hangzavart csinál, hogy visszasírom az örege cédéjét.
A cirkusz menetrend szerint a késői ebéd után kezdődik. Először a kisebbik Erik balhézik össze Fricikével, és kirugdossa a kapun. Később Klárikával rúgja össze a port - aki magzata védelmére kel –, aztán, mivel apjától nem kapja meg a kellő erkölcsi támogatást, otthagy csapot-papot, és sértetten elsöpör. Később ugyan visszajön, de csak az ottfeledett családért. Végül Klárika vész össze Erikkel, hiányolva a megfelelő kiállást, telefont ragad, és hazaviteti magát a nővérével.
Erik az előadást egy liter pálinka társaságában szótlanul nézi végig a fedett asztalnál terpeszkedve, láthatóan nem vette a lelkére. Felkerekedne, de az ágyig már nem jut el. Elnyúlik a frissen nyírt pázsiton, átöleli Brünhildát, arcát a nyakába fúrja, és boldogan hortyognak reggelig.
Elindulok hazafelé, a réten már pakolnak a búcsúsok, szalvétát és papírpoharat kerget a kora esti szél. Az árokban Fricike szundikál ülve, slicce lehúzva, farka belelóg az ölében lévő fél tányér gyrosba.
Ezt a Dantét meg tudom valahol érteni.
Az utolsó 100 komment: