Vendégposzt - Babette
Van nálunk egy alapétel. Rakott akárminek hívjuk. Az akármi lehet egyenlő bármilyen zöldséggel, ami van otthon. No, borsót még nem próbáltam. Nem mondok ezzel újat, el sem tudom képzelni, hogy létezne ember, aki ne evett volna még ilyet.
Úgy indul, hogy rizst főzök. Természetesen mikróban, optimalizálva a folyamatot.(Ezeket a szavakat PO kedvéért írom bele). A technológia a szokásos, egy pohár rizs, két pohár víz, csipet só. Mivel a mikróm is hisztis nő, mint a sütőm, ki tudja, mennyi ideig csinálom, de első körben tíz perccel indítok. Nem, nem tudom, milyen fokozaton. Nem, nem tudom állítani a fokozatot. (Nem tud valaki hozzá egy használati utasítást? A lomisnál azt nem adtak hozzá.) Én nem szeretem a pergős rizst, úgyhogy igyekszem cucogósra csinálni. Most ebben segíteni fog más összetevő is, de arról mindjárt beszélek.
A második a húsféle, ehhez hagymát párolok/pirítok pici sóval. Ha van itthon, vagy szezonja van, akkor teszek bele apróra vágott paprikát és paradicsomot. Borssal, rozmaringgal szórom meg. A paprikát és paradicsomot nem párolom szét! Ráteszem a darált húst, ami kedvem szerint a (máshol nem használt) csirkemell lenne (pulykát nem szeretem), de az emberem szerint az úgy izé, én meg beadom a derekam, úgyis ő eszi meg a 80 százalékát, így kerül bele marha vagy disznó vagy vegyesen, ami van itthon. Ezt fehéredésig főzöm mindössze, ha kell, felöntöm vízzel, hogy szaftja legyen. Na ez fogja szaftosítani a rizst. Eddig állandó a történet, kikenem a tepsit, belesimítom a rizst, rá a húst a szafttal együtt. Innen változik, én imádom a kelbimbót, kelkáposztát, az ember meg a zöldbabot, de a fagyasztóban csak tavalyi padlizsán volt. Bármelyiket meg kell párolni, én ezt a fagyott padlizsán sóval és borssal megszórva bevágtam a mikróba. Amikor megpuhult, ráterítettem a húsra. Beborítom rengeteg tejföllel. Mondom rengeteg. Meg is sózom, mert a rizst és a húst általában alulsózom, nem tudom, miért.
A tetejére sajt jön, nekem csak kecskesajt van itthon, abból választottam egy érettet, ráreszeltem. Hisztis sütőtől függően fél és egy óra alatt melegszik össze. Szombatra csináltam, a kép ma készült.
Ráadásként, mert volt itthon zöldség, salsa került hozzá:
paprika, paradicsom, uborka apró (mondom apró) kockákra vágva, chili apróra vágva, megsózva, megborsozva,két evőkanál olívaolajjal meglocsolva.
Nem, ne tegyétek a mélyhűtőbe, hogy gyorsabban hűljön, mert akkor csak másnap tudtok a rakott akármihez enni belőle.
Másik ráadás a puncskrémes piskóta. Fényképe.
Legközelebb egy volt főnökömről elnevezett ételről fogok mesélni nektek.
Az utolsó 100 komment: