Jézuska mákdarálót hozott Karácsonyra. Illetve - ha egészen pontos akarok lenni -, visszahozta a mákdarálót, amit pár éve kölcsönkért, de ebben már nem a Kisjézus volt a ludas, hanem Kistesó. Egy szó, mint száz, végre ismét lett darálóm, ehetem a mákot rogyásig. Külön aktualitást adott a dolognak, hogy még tavasszal kaptam vagy egy kiló elsőrangú morfinmákot Sanyi barátom párjától, és azóta is a fagyasztóban kerülgetem. (Nem Sanyi párját.)
Az olvastam valahol, hogy a bobájka abban különbözik a gubától, hogy ahhoz nem bolti kiflit használnak, hanem külön pékárut sütnek erre a célra. Ez pont nekem való kihívás volt, hiszen szeretem magam sütni az ilyen ételekhez az alapanyagot. Már csak egy megbízható gubakifli (bobájkakifli?) receptet kellett találnom, és semmi nem állhatott a megvalósulás útjába. A recepten a megszokott módon csavartam egy ici-picit a biztonság kedvéért.
Az Ünnepek alatt végül nem került rá sor, sajnos kicsit megcsúsztam az étlappal, de januárban elkészítettem.

Hozzávalók a tésztához:

- 30 dkg búzafinomliszt
- 30 dkg rétesliszt
- 7 dkg vaj
- 2 dl tej
- 1,5 dl víz
- 1 evőkanál kristálycukor
- 2 dkg élesztő
- 1 teáskanál só

Az összeállításhoz:

- 15 dkg mák
- 10 dkg porcukor
- 8-10 dl tej
- 3 evőkanál kristálycukor

A tálaláshoz ízlés szerint vaníliasodó.

A liszteket összeszitáltam, sóztam, és összemorzsoltam a vajjal. Az eredeti recepthez képest 50 % réteslisztet használtam, a kifliféle süteményeket rendszerint így sütöm.

Hozzáadtam a cukrozott langyos tejben felfuttatott élesztő, a vizet, és lágy tésztát gyúrtam belőle.

A tészta egy óra alatt a duplájára kelt. A deszkára borítottam, 10 egyenlő részre osztottam és kicsit átgyúrtam mindegyik gombócot.

A tésztát kicsit kinyújtottam, majd feltekertem, minden hajtás után lenyomkodva, ahogy az instrukciókban állt. Középről kifelé a tenyerem alatt sodorva olyan hosszú rudakra nyújtottam, hogy elférjenek a tepsiben.

A kifliket sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztattam, és fóliával letakarva további 30 percig kelesztettem.

A kenéstől szokás szerint eltekintve 30 percig sütöttem hármas fokozaton, majd kicsit rápirítottam.

Míg a tészta sült, ledaráltam a mákot, és összekevertem a porcukorral.

A tésztát éjszakára előhagytam szikkadni. A "kiflik" állaga - minden bizonnyal a vajnak köszönhetően - foszlósabb, kalácsszerűbb lett, mint a hagyományos kiflié, éppen jó lett erre a célra, akárcsak a saját sütésű kalács a máglyarakáshoz.

Másnap felkarikáztam a "kifliket", és sorba raktam a tepsiben. A tejet felforraltam a cukorral és minden réteget meglocsoltam vele, majd megszórtam a cukrozott mákkal. Öt réteg lett végül, bár a felső sor kissé foghíjasra sikeredett.

A sütőben hármas fokozaton 20 percet sütöttem.

A tálaláshoz egy némiképp híg vaníliasodót főztem.

Nem volt rossz így elsőre, megérte a kiflivel vacakolni. Kicsit szikkadt lett, bőkezűbben kellett volna locsolgatni, de a sodó segített rajta. Jól beettem, aztán reménykedtem, hogy ne legyen drogteszt a héten.