Csalamádé. Vegyes, vágott savanyúság. Aki evett már gyári csalamádét, tudja miről beszélek. Volt idő, mikor egyes beszállítók úgy gondolták, a Honvédségnek bármit el lehet adni. Így is történt. A termék pontosan úgy nézett ki, mint a legendabéli lekvár, melynek készítéséhez a műszak után összesöpörték a konzervgyár udvarát. Torzsástul legyalult káposzta, foszladozó uborka és különféle felismerhetetlen növénydarabok úszkáltak az ördögien fortyogó, zavaros löttyben. Az íze egy életre elriasztott mindenkit az ilyesmi fogyasztásától, a szagáról nem is beszélve.
Egy időben gyakran raktam el télire, válogatott alapanyagokból. A csalamádé azonban - minden praktika, kémia és odafigyelés dacára – tavaszra már nem volt az igazi. Megfakult, összeesett, elvesztette a zamatát.
Egy valaminek viszont kétségtelenül kiváló: friss savanyúságnak.
Az alábbi receptet egy barátom édesanyjától kaptam, idestova húsz éve, azóta is alkalmazom, remekül bevált.
Hozzávalók:
1,5 kg fejes káposzta
1,5 kg uborka
1,5 kg zöldpaprika
0,5 kg vöröshagyma
30 dkg kristálycukor
2 dl 10 %-os ecet
7 dkg só
Ha valaki mégis arra vetemedne, hogy télire tegye el, szüksége lesz még a következőkre:
1 kávéskanál citromsav vagy almasav, esetleg borkősav (Megőrzi a ropogósságot. A fenét.)
1 késhegynyi borkén (Barnulás ellen, de úgyis megbarnul)
1 késhegynyi szalicil vagy nátrium benzoát (Tartósít.)
Én fűszert nem szoktam hozzáadni, de, kinek van kedve, fűszerezze bátran. Pár gerezd fokhagyma nem rontja el, adhatunk hozzá frissen őrölt koriandermagot, ízesíthetjük szemes borssal, borókabogyóval és babérlevéllel, és tehetünk bele némi csípős paprikát is.
Lehet vegyíteni sárgarépával vagy egyéb zöldséggel kedvünk szerint. Amennyiben az alapreceptnél maradunk, érdemes a megadott arányokat betartani, szerintem így a legjobb ízű. Paprikából legjobb a pirosra érettet választani, az édeskés íze sokat dob rajta.
A legutóbbi adagot december elején készítettem, így érett paprika már nemigen jutott, de most kezdődik a nagyon zsenge, apró zöldpaprika szezonja. Pár szem kápia paprika hozzájárulhat az édes ízhez, és a színnél is sokat számít. Ugyanezen okból használhatunk valamennyi lila hagymát, az is jól mutat benne.
A káposztát és az uborkát az eredeti német V-gyaluval legyalultam, a hagymát és a paprikákat késsel vékonyra szeltem.
Hozzáadtam a sót és a cukrot, és ráöntöttem az ecetet.
Alaposan összekevertem, majd hagytam állni egy fél órát, hogy elolvadjanak az kristályos összetevők.
Újból összekevertem, és ököllel lenyomkodtam, hogy a leve feljöjjön a tetejére, majd még fél órát vártam vele. Egy műanyag vödörbe raktam át, és megint csak lenyomkodtam, hogy ellepje a lé. Közben eszembe jutott a fotózás, maszatos kézzel lőttem még egy képet, utána alig győztem letörölgetni a ragacsot a mobilról.
„Véletlenül” éppen sült kolbász volt másnap vacsorára, valami isteni volt vele.
Hűtőben két hétig simán eláll (addig van adat), három-négy nap után lesz igazán finom.
