Megint van kapor bőven a kertben. No nem olyan sok, mint máskor, de elég lesz. Óvatosabban vetettem, a tavaszi kapálásnak is elég sok áldozatul esett, mivel csak ott hagytam meg, ahol biztosan tudtam, hogy nem lesz útban. Meg aztán nem is egyedül fogyasztom, Kistesó mellett egy másik kártevő is segít rendet vágni benne.

Szóval, van kapor, enni kell, hiszen finom, és most a legjobb. Uborka már a harmadik üveggel érik, de mindenhez azt sem lehet enni, kellett valami hideg ételnek való is.

Kaporra (sic!) jött az eperszüret a kies Győrszemere határában, már előre látszott, hogy a szedés és a befőzés mellett nemigen lesz időm ételt is főzni, összedobtam egy kis kapros krémet előtte nap.

Hozzávalók:
- 800 g krémes joghurt
- kis csokor kapor
- 2 gerezd fokhagyma
- csiliszósz, vagy friss csili
- só

Maga a recept kísértetiesen hasonlít a tél folyamán, a sajtkrém ürügyén elkövetett kréméhez. Bevált, jó volt, kicsit csavartam rajta, és kész.
A joghurt jelen esetben nem a leggagyibb, gazdaságos fajta volt, hanem egy viszonylag jobb minőségű termék. Főleg azért esett rá a választásom, mert nem tartalmaz semmi adalékanyagot. A deklarált összetétel joghurt és pasztőrözött tejszín. Az igen objektív teszt persze rútul lehúzta, de erről csak most - a poszt írása közben - értesültem.
Tehát, egy műanyag szűrőt kibéleltem egy ócska konyharuhával, beleöntöttem a joghurtot, az egészet egy tálba tettem és lefedtem. Egy napra a hűtőbe raktam.

Másnapra lecsepegett a savó, de közel sem annyi, mint a korábbi kísérletnél. Az eredmény igen sűrű, krémes lett, szinte szeletelni lehetett.

A kaprot összevágtam, a fokhagymát finomra reszeltem, és némi csilikrémmel együtt a joghurthoz adtam.

Sóztam, és alaposan összekevertem.

Tökmagos kenyérhez ettem egy kis további csilivel megfejelve. A fotózáshoz az új szerzeményemre, egy massaranduba fából készített deszkára tettem, amit nemrég kaptam egy asztalos ismerőstől.

Ismét jó lett, talán a kaprot adagolhattam volna kicsit bátrabban, de vettem elő pár szálat és metéltem a tetejére. Harmadnapra a fokhagyma és a csili is kiadták az ízüket, majdnem huhogtam az utolsó kanálnál.

Közben rá kellett jönnöm, hogy ezt a poént már máshol már labneh néven elsütötték, de esküszöm, nem onnan csórtam a receptet, kizárólag az ösztönös zsenialitásomnak köszönhető az egybeesés. Tényleg.