Panic-grass, így hívja az ánglius a kölest, mármint a növényt, a termésnek millet a neve. Az elnevezés gyaníthatóan a Panicum növénynemzetség nevéből adódik, mely számos tagját nevezik kölesnek. Don’t panic, mondja a Galaxis útikalauz, és milyen igaza van! A magboltban volt olcsón, vettem hát egy adagot, és rittyentettem belőle egy kölesfasírtot.

Egy pohárnyi hántolt kölest kevés olajon megpirítottam. Felöntöttem háromszoros mennyiségű vízzel, sóztam, és sütőben lefedve megpároltam.

Egy sárgarépát, egy kis fej vöröshagymát és egy gerezd fokhagymát lereszeltem, egy fél kápia paprikát és egy kis ág rozmaring lehúzott leveleit apróra vágtam.

A zöldségeket egy evőkanál olíva olajon megpároltam, szárított (mivel az volt otthon) oregánóval, bazsalikommal és kakukkfűvel fűszereztem.

A kihűlt kölest és a zöldségeket őrölt borssal és sóval ízesítettem. Ráütöttem két tojást, belereszeltem 10 dkg mozarellát, és összekevertem. Kicsit lágy lett a massza, de bíztam benne, hogy a tojás majd összefogja sütésnél.

Kerámia serpenyőben olajat hevítettem, kanálnyi adagokban rámertem a masszából, és széttapicskoltam.

Az első fordításnál szétesett a pogácsa, a kölesszemek szétszaladtak a forró olajban, és fröcsögve elkezdtek kipukkanni. Pillanatok alatt úszott a konyha, én meg tele lettem égési sérüléssel. Innentől igencsak óvatosan dolgoztam vele, de amint egy kölesszem leszakadt a kötelékről, már durrant is ki, és sisteregve köpte az olajat.

A kisült lepénykéket papírtörlőre szedtem, de minden itatás dacára eléggé olajosak maradtak.

A tálaláshoz egy kis fokhagymás joghurtot készítettem mártogatósnak.

A felszívott olajtól eltekintve az étel nagyon finom lett. Legközelebb valamilyen tepsis változatban fogom elkészíteni, az ízvilágot megtartva, de némi zsiradékkal és valamilyen más kötőanyaggal vegyítve.