Blogkocsma

Rendszeres olvasóim már tudják, hogy megszállott körömpörköltevõ vagyok, mióta felfedeztem, hogy az egy jó étel. Általában a madaras hiperben veszem az alkatrészeit, mert szépen letisztított körmöt árulnak. Soha nem veszem viszont "körömpörkölt alap" kiszerelésben, mert az csak robbantott körmöket tartalmaz tonnányi csontszilánkkal. Ez még csak hagyján lenne, de ezért a robbantásért vagy 30% felárat kérnek, felaprítani meg én is fel tudom! Épp kifogtam ma, amint kihozták a csomagolóból a leárazott termékeket, melyek közt egy "pincepörkölt alap" is árválkodott. Pincepörköltet még nem fõztem, nosza itt az alkalom kipróbálni. Az árcédula szerint semmi gond se a határidõvel, se a termékkel, csak a fólia volt felszakadva az egyik bõrös sarokban. Viszont így baráti 700 Ft-ért hozzájutottam 1,3 kg alapanyaghoz.

Felfedezem a hûtõben egy zacskó túrót. Nekem most és itt KELL egy túróscsusza, az egy gyorsan elkészülõ étel!

Szerencsére volt még leszárítva az általam gyúrt csuszatésztából, meg szalonnát is leltem.

Hatszázzal zúg a zöldborsószezon a kertben. Vetettem amerikából hozott cukorborsót, hogy kipróbálom milyen. Egy teljes sor 2,4m hosszú, amibe január 9-én szórtam el egy sornyi magot. Most fordult termõre:

Sõt! Mivel hõguta van, nagyon gyorsan elkezdett szemesedni is, pedig igazán a hüvelyt szeretem belõle. Az olyan édes, mintha cukrozva lenne. Nem véletlen, hogy Sugar Snap Pea-nek hívját a pocsolya túloldalán. Eddig 3,2 kg-ot szedtem le az egy sorról, és még rengeteg van fenn.

Mivel nagyon meleg van, egy hideg levest készítettem belõle.

Tán még soha nem fõztem gombalevest. Ennek elsõdleges oka, hogy feleségem és a lányok nem szeretik, a fiammal meg grillezve vagy paprikásnak esszük. Most viszont találtam még a tegnapi zöldségköretbõl félretett 4 portobello gombát a hûtõben.

Olyan sokáig nem áll el magában, meg jó is lenne egy gyors leves vacsorára. Hagyma viszont nincs itthon (ritka eset, mert rengeteg hagymát eszünk), csak egy pici fehér hagymát találtam a hûtõben, tán az is elég lesz.

Minap, mikor betértem a sörözőbe a jól megérdemelt napvégi sörömre, így fogadott a gazda:

- Kell pár fürjtojás?

- Naná!

Kis dobozt nyomott a kezembe, benne vagy harminc (29) tarka apróság. Elkortyoltam a sört, és közben törtem a fejem, hogy mi a fenét is készíthetnék belőle?

A kelkáposztát a gyerekeink csak lerakva eszik - ha egyáltalán eszik, pedig jó belőle a leves és a fõzelék is. Legalábbis mi, öregek, szeretjük minden formájában. Most viszont nincs itthon gyerek, fõzni kéne magunknak egy kis adagot. Hozott is a feleségem egy szép fejet - jó setét levelei voltak, inkább fõzeléknek kéne megcsinálnom, de most rakottat kért.

Most látom csak, hogy már posztoltam egy hasonlót, de ez most más lesz, igérem!

Így hívták a gyerekeink a könnyû tavaszi zöldborsólevest. Azért ez jelenthetett valamit, csak nem vettük észre ... Persze ezzel általában együtt szerepelt az uborkás tarhonya is (aka hentestokány). Ismét itt a tavaszi borsószezon. Íme, hogy virágzik õkelme:

Nem lehet ellenállni nekik. Termés még nincs a bokrokon, de abból elég jó a hûtõipar felhozatala, talán csak a frissen leszedett cukorborsó tudja ûberelni. Azt viszont látom, hogy ezt a receptet már megírtam, de most egy picit más lesz.

Z hosszú évek után ismét hazalátogatott a ködös Albionból, immár hozta magával a fiát is. Jó előre lebeszéltük a dolgot, kivettem egy nap szabadságot, és összedobtam egy finom empanadas-t. Fészbúkon azt is elmondtam, mivel tervezem tölteni a tésztát, lelkendezett, milyen finom lesz.

Vasárnap aztán felhívott, – immár Magyarországból – hogy az ő fia bizony meg nem eszi az olyasmit, amit én akarok kotyvasztani. - Még szerencse, hogy megbeszéltük – gondoltam. Ellenben a gyermek szereti a kiflit, a paprikás szalámit, a sajtot, a tejet és az uborkát. - Hát, az emésztése legalább rendben van - tolakodott fel az illetlen gondolat bennem.

Akkor legyen. Vendég a háznál, öröm a háznál.

Feleségem elhatározta, hogy megsüti egy kolleganõjének, Anettnek a receptjét most és azonnal. Csak túró nem volt itthon hozzá ...

Sebaj, lesétál a boltba a kutyával, úgyis mozgásra vágyik. Persze semmi sem lehet tökéletes.

Egyrészt a kutya ellopta egy másik kutya teniszlabdáját, amit persze nem hajlandó visszaadni. A másik kutya gazdija az istennek nem értette, hogy a mi kutyánk nem a labdáért való rohanást tartja szórakozásnak, hanem, hogy foglalkoznak vele és huzakodhat rajta. Végül tíz perc múlva feleségem megunta a másik nõnek a magyarázást, felkapott egy botot és eldobta, amire persze a kutyánk elejtette a labdát, és rohant a bot után.

Másrészt pedig vett a boltban 10 deka olivabogyós párizsit is, amibõl a bolt elõtt a kutyát megjutalmazandó, le akart emelni egy vékony szeletet. Legnagyobb meglepetésére a párizsi alja nyúlós, nyálkás ragadós volt. Vissza a boltba. Az üzletvezetõhelyettes ette kezét lábát, milliószor elnézést kért, ajánlgatott frissen leszelt másik párizsit, de feleségem nem fog venni egy darabig abban a boltban. Az eladónõ persze nemhogy elnézést kért volna, közölte, hogy ennek így kell kinéznie, mert az olivabogyó levet ereszt ...

Itt a spárgaszezon ismét, most kell sokat enni, amig elfogadható az ára.

Ha csak olyat találsz, ami nem "EU konform" formájú vagy méretû (görbe, rövid és vastag, törött), akkor olcsóbban jutsz hozzá és legalább olyan finom, mint az egyenspárga. Cukorspárgát ne próbáld, az könnyen szakad ...

Roppantul megéheztem a délután és semmi fõtt étel sehol. Mondja feleségem, hogy neki van lucskoskáposztája, de engem azzal nemigen lehet etetni. Amúgy sem lehet minden nap fancy kajákat enni !

"Miért nem eszel egy sólet konzervet?" kérdi. Hmmm. Nem hangzik rosszul...

Azért inkább keresgélek egy kicsit a kamrában. Elsõ pillantásom egy vörös curry pasztán akad meg és innentõl már egyértelmû volt, hogy curryt akarok enni! Valami hüvelyes - legyen vöröslencse, abból úgyis van dosztig. Legyen húsmentes, amiben besegített a hűtő egy kisebb karfiollal, ami egyszer már bevált.

Ennek az ételnek meg az is az elõnye, hogy vegák vagy vegánok is ehetik, nincs benne állati termék (vaj helyett oliva, halszósz helyett pedig só).

Május elején egy útszélére települt zöldségárus mellett vitt el az utam. Hatalmas karalábékat kínált 79 forintért. Egy pillanatig sem haboztam, kértem ötöt és közben fejben gyorsan átírtam a következő heti étlapot. Töltött karalábé lesz!

Jó hosszú a cím, pedig még a krumplipüré különlegességét sem írtam bele! A mai ebéd terveink szerint töltött padlizsán lett volna, mert akciósan vettünk 3 szép példányt. Ahogy vadászom a csodahüttõben kevéske darált hús után, beleütközöm a biokacsa combjaiba.

Nem lesz itt töltött padlizsán, hanem sült kacsacomb! Ahhoz meg jól passzol egy kis krumplipüré. Múltkori csontvelõs tapasztalatom oly jó volt, hogy most elképzeltem a padlizsánt a pürében, meglátjuk hogy sikerül.

Valamelyik könyvben olvastam erről az ételről. Mikor valami ismeretlenbe botlom, – különösképpen, ha ételről van szó – utána szoktam nézni. Ezzel is így voltam, és egy izgalmas fogást fedeztem fel.

Voltaképpen töltött tésztafalatka megsütve. A Földközi-tenger vidékéről – valószínűleg arab/mór közvetítéssel – terjedt el, az egész latin világban, az Egyesült Államok déli részén, Indiában, Indonéziában és Afrikában is létezik valamilyen változata (pate, pastel, samosa, calzone). Sütik olajban vagy zsírban, de készül sütőben/kemencében is. A töltelék igen sokféle lehet, marha-, sertés- vagy csirkehús, halak és tenger gyümölcsei, zöldségek, sajtok és ezek különféle kombinációi, de létezik édes, gyümölccsel töltött változat is. A fűszerezés is rendkívül változatos, fokhagyma, római kömény, oregano, paprika és még rengeteg más.

Feleségem színházba ment jóllakva az év elsõ lecsójával. Én meg valami húsnemûre éheztem. A csodahüttõben most mindenféle varázslatos kacsaalkatrészek várnak, hogy megegyük õket. Ez a biokacsák történetének második eposza.

A legutóbbi kacsaszárnytõ fõzésemet nem kísérte osztatlan lelkesedés, ezért most megfõzöm magamnak!

Hamár amúgy sem szereti, akkor fellázadok és gombával meg édes/savanyú ízesítéssel csinálom, úgyis csak én eszem belõle. A csiliszósz receptjét sok-sok éve keresgélem, mert amit a Giant of Siam  thai étteremben ettem évekig szerdánként, azt nem kérdeztem meg, hogy készítik (Duck & Shrimp Chili Sauce). Ez most egy kísérlet annak reprodukálására (a garnélarák nélkül).

A klasszikáját én is nagyon szeretem. Van benne finom pecsenyés, pirult, szaftos állag, gazdag töltelék, mellétetten pirulva is, benne megjelenik a máj, a gomba is esetleg, a zöldek szépen gazdagítanak és frissítenek. Remek, jó ízek, változatosság.

Külleme nyálcsordító, illata mámorító. Bor csúszik rá, kedélyes, könnyeden ünnepies és családias hangulatú.

Kiadagolása viszont nem egyszerű, szelése korlátozott, tölteléke köret pozíciót vesz fel, de önmagában mégse eléggé köret. Azonos részeken osztozni nemigen lehet. Ez ugyan nem baj, hiszen családonként már rég eldolhetett, ki mely kedves részt vár tányérjára.

De mi a helyzet, ha ezt az ételt mégis egyenlően szeretnénk osztani? Nagyobb a társaság, tálalás nehézkes, hát igen, fel se vesszük a menübe ezt a finomságot.

Cikkemmel e kérdést szeretném megoldani.

Vagy pecsenye kacsa máj krém, vagy ahogy az éppen aktuális magyar nyelvtan elõírja. Pillanatnyilag teljesen érdektelen, mert sikerült valami csodásat készítenem egy bio házi kacsa májából és zsírjából. Ez a poszt két házi bio kacsa teljes feldolgozása és elfogyasztása történetének első állomása.

Történt, hogy kaptunk kacsákat, meg minden jót, mi benne volt. Citromsárga (narancssárga?) zsírját is kisütve, meg a vérét (amit egy pösti gyerök nemigen lát), meg az aprólékban ott leselkedett egy kis máj.

Az aprólék felébõl készült egy nagy kacsaaprólékleves, amit 3 nap alatt megettünk az utolsó cseppig. Ezt nem posztoltam, mert írtam már hasonló receptet. A kutya is boldog volt a csontokkal, de az õ boldogsága azért nem volt hasonlítható a mienkhez! Ilyenkor derül ki, hogy az igazi ízeket nem találjuk meg a boltban kapható baromfikban ...

Vendégposzt: pizzaszeletvágó

Jó múltkorában, mikor egyszer töltött káposzta recepteket keresgéltem, és ezen a számomra kedves blogon csak egyfélét találtam, arra gondoltam, hogy belekezdek egy idevaló, hiánypótló, töltött káposztát dicsõítõ írásba. Utána is néztem dolgoknak, múltnak és tájegységeknek, összeírtam sok gondolatot. Igen ám, de miközben anyagot gyûjtöttem, fájó szívvel kellett rájönnöm, hogy ezt már megírták, sõt nálam sokkal jobban írták meg. Cserna-Szabó András, Váncsa István és még jó néhány bloggert is említhetnék, akik a múltját, jelenét, lényegét és spirituális összefüggéseit kiváló érzékkel és tudással fogalmazták meg.

Nem vagyok én szobatudós, hogy 4-5 cikkbõl írjak egy újabbat! Inkább közreadom, hogyan készítettem legutóbb. Ám mielõtt a mai ételre sort kerítenék, egy rövid áttekintést mégis szánok ide a töltött káposzta variációiról. Fõleg azért, mert én magam is többféle, teljesen különbözõ töltött káposzta receptet szoktam elkészíteni, mikor mihez van kedv, és jó alapanyag. A szabolcsi töltött káposzta az egyik a sorban.

A különféle káposztákat település vagy tájegység nevével illetjük, de az csak a káposztahalom csúcsa.

Mert ahány tájegység, ahány ház és ahány évszak, annyiféleképpen készítik a magyar konyhákon a töltött káposztát.

Tavasz, érett tavasz. Meleg napok, esõk, erõre kapott növények, kápráztató színek.

Gyönyörû zöld lombokon fehér bodzatányérok, fehérlõ, illatozó akácok, a gabonatáblák szélén ezüstzöld háttér elõtt szarkaláb lila foltjai, margitvirág sárga, fehér pettyei festenek Monet képeket.

Az ártéri erdõben puha, párás, füves utak, rajtuk topog egy pár kis nõi gumicsizma. Zöld esõkabátjában Anahita ballag, kosárkával, alakját befogadják a Maros-parti fák.

Andi növényeket gyûjt, házi patikájába, de, ha vacsorára is talál valamit, az se baj.

Vendégposzt: Babette_

Nagyanyám nevezte így: savanyutüdõ.

Aztán megtudtam, hogy a rendes neve szalontüdõ.

Arra már nem emlékszem, hogy mibõl és hogyan csinálta, meg azt sem, hogy én honnan tudom, hogyan kell csinálni.

Nem is csinálok túl gyakran, boltban ritkán kapni hozzávalót, úgyhogy csak kecskevágás után van, amikor elõveszem a fagyasztóból.

Legutóbb olyan jól sikerült a tésztában sült csülök, hogy úgy határoztam, megpróbálok kenyeret is sütni ezzel a módszerrel. Nem volt ismeretlen a dolog, hiszen tavaly nyáron már volt szerencsém római tálban sült kenyeret enni.

Lencsét bármikor lehet fõzni, de húsvétkor kármentõ funkciója is aktiválódik: a rengeteg füstölt sonka, meg annak a leve valahogy nem akar eltûnni.

Jó, jó - én is lefagyasztom kisebb adagokban, mert jól jön az máskor is, de akkor is most van a szezonja, hát együnk füstölt sonkás lencsét (nem csülköset, nem is virsliset - sonkásat!)

Mint minden, ez az étel is úgy kezdõdött, hogy posztoltam már lencsefõzeléket, de szerencsére még húsvétit nem, ezért megírhatom. Kicsit túlméreteztem az ünnepekre vett füstölt sonkát és bármennyire tökéletes volt, nem fogyott el. Még ahhoz is sok, hogy lefagyasszam, de legalábbis nem kis adagokban. Feleségem meg megemlítette, hogy igazán fõzhetnék a sonka maradékából lencsét. Sõt mi több, elõ is hozta a frissen átrendezett és rendberakott spejzból egy üvegnyit (ahol most hónapokig semmit sem fogok megtalálni).

Konyhamûvészetünk három-négyszáz éves ételkészítési stílusjegyeit felütve, halakkal kapcsolatban is, gyakran az édes-savanyú-pikáns, szaftos, szószos, léves ízlésvilág tárul fel elõttem. Se szeri se száma a „rántsd meg vajban, csinálj alá levet, hadd fõjön benne, borsold, nádmézeld meg, metélj sós citromot is belé” ajánlásoknak.

Próbálgattam is ilyesféléket, meg is tetszettek ezek az ízek, ezek a gondolatmenetek, ezek a küllemek. Próbáljunk most ki egyet, amit vendégeim is igen kedvelnek.

Szombaton aztán már igazából nekiveselkedtem.

A kenyértésztában sült csülök ötlete a kora XXI. századból eredeztethető, nagyjából a 2014. év elejéről, ekkortájt kezdtem el ugyanis törni a fejem a húsvéti menüt illetően. Mint annyi más ételt, ezt is sikerült a lehető legjobban túlbonyolítanom, mentségemre szóljon, nem öncélú ez a buzgóság, hanem a tökély keresése a cél, amit persze a büdös életben nem fogok elérni, de elfogadható kifogásnak tűnik, amire gyakran hivatkozhatom, és a pepecseléssel az idő is remekül telik.