Úgy esett, hogy kaptam egy receptet. Állítólag így készül az ausztrál harci túlélőkeksz. Persze utánanéztem a dolognak, főképp, hogy a receptben szereplő mézből éppen nem volt itthon egy csepp sem. Érdekes dolgokat tudtam meg.
A névadó az Australian and New Zealand Army Corps (ANZAC), vagyis az ausztrál-új-zélandi hadseregcsoport. A haderő az első világháborúban 1916. április 25-én szállt partra Gallipolinál az Antant oldalán. A partraszállás helyét napjainkban hivatalosan is Anzac öbölnek nevezik. A háború után az egységet feloszlatták, de ezen a néven több alakulat is létezett a második világháborútól Vietnamig. Az Anzac Day először a Gallipolinál elesetteknek állított emléket, a későbbiekben aztán minden ausztrál és új-zélandi katonáról megemlékeznek, akik a különféle háborúkban, fegyveres konfliktusokban illetve békefenntartó műveletekben vesztették életüket. Az eseményen részt vesznek a veteránok, a hadsereg tagjai, és minden egyenruhás testület képviselteti magát.
A hagyomány szerint a sütemény onnan kapta a nevét, hogy a háború alatt ilyet küldtek a frontra a katonáknak. A dolog nem is lenne elképzelhetetlen, hiszen a keksz nem tartalmaz semmi romlandót, így kibírná a hosszas tengeri szállítást. Valószínűbb azonban, hogy az otthon sütött süteményt eladták és a befolyó összeggel a háborús erőfeszítéseket támogatták. A keksz és a háború ilyen kapcsolatából eredt aztán az „Anzacs” elnevezés.
Az elsőként leírt Anzac recept egészen más volt, mint a maiak, noha számos, igen hasonló sütemény is létezett zabpehely keksz (rolled oat biscuits) illetve katonák keksze (soldier's biscuits) néven az 1900-as évek szakácskönyveiben.
A keksz csak pár összetevőből áll és igen egyszerűen elkészíthető, így azok is bátran nekiláthatnak, akik kezdők a konyhában. Ausztráliában és Új-Zélandon gyakran ez a gyermekek által készített első sütemény.
Bővebben a Wikipédia ír róla, és Jamie Oliver oldalán is van egy részletes angol nyelvű ismertető.
Hozzávalók:
- 8 dkg búzafinomliszt
- 8 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 10 dkg zabpehely
- 10 dkg kristálycukor
- 10 dkg kókuszreszelék
- 15 dkg vaj
- 2 evőkanál golden syrup
- 2 evőkanál víz
- 0,5 teáskanál szódabikarbóna
A száraz összetevőket kimértem és összekevertem.
A szódabikarbónát elkevertem a vízzel.
A vajat egy kis lábosban felolvasztottam, beletettem a cukorszirupot és felhevítettem.
Beleöntöttem a szódabikarbónás vizet. Abban a pillanatban felhabzott, majd kimászott a lábosból.
Időközben rájöttem, hogy a műanyag tál valószínűleg nem értékelné ezt a forró löttyöt, ezért áttettem egy zománcosba a lisztes keveréket. Ráöntöttem a szirupos vajat, és innentől elfelejtettem fotózni. Összekevertem az egészet, majd jó diónyi gombócokat formáztam és a tenyeremmel kilapítottam.
Sütőpapírral bélelt tepsiben, hármas fokozaton, mintegy 30-35 perc alatt megsütöttem. Még nem volt teljesen kemény, mikor kivettem, de mire kihűlt, megszilárdult
Egy csontlevest főztem, másodikként ettem a süteményt. Kicsit szívós lett, ezért szerintem a teljes kiőrlésű lisztet el lehet felejteni, sima liszt kell bele, és a kókuszreszelékből is elég fele-kétharmada.
Szóval, április 25. Anzac Day, emlékezzünk pár Anzac keksszel az elesett katonákra.
