A napokban jutott eszembe az a bohózat, amit valamikor a nyolcvanas években láttam a tévében.
Az Átlagos Magyar család - tán Kovácsék - külföldi útra ment. Nyugati útra! Akkoriban erre három évenként nyílt lehetőség. Alaposan rákészültek a dologra. Egy évig spóroltak, hogy válthassanak fejenként ötven dollárnyi schillinget. Kisámfázták a Trabantot Glóbusz konzervvel, beleszuszakolták a Csehszlovák sátrat és a hálózsákokat - no meg magukat -, és elindultak egy öt napos útra Bécsbe. A határ előtt púpra tankolták az öreg papírjaguárt, még egy tíz literes marmonkannát is megtöltöttek. Ez utóbbi a kisebbik gyerek feneke alá került, mert a vámosok igen csak haraptak érte.
Egy alkalmasnak látszó külvárosi parkban vertek tanyát, a szülők a sátorban aludtak, a két gyerek a kocsiban. Reggel összetörve ébredtek, ettek pár falás vagdalthúst, összecsomagoltak, aztán megindultak a városba. Múzeumlátogatásról szó sem lehetett, egyetlen tárlat megtekintésére ráment volna az összes pénzük. Rótták hát a várost - az is szép volt -, közben csorgott a nyáluk a kirakatok láttán, ha pedig egy étterem terasza előtt vitt az útjuk, úgy iszkoltak, mint aki parázson lépdel.
Az utolsó napon összeszedték a megmaradt pénzt, elmentek a Victor Adler Marktra, és az egészet egzotikus gyümölcsökre költötték. Narancs, banán, ananász és - Kovács apuka külön kívánságára - egy kókusz. A parkban aztán kezdetét vette a dőzsölés. A narancs és a banán nem okozott különösebb gondot, de az ananásszal meggyűlt a bajuk, de végül elcsócsálták valahogy. A kókusz következett legvégül, ebbe aztán beletört a bicskájuk. Először sorra vették a Trabant szegényes szerszámkészletét, de nem akadt benne alkalmas eszköz. Csapkodták a földhöz, a kisebbik gyerek ugrált is kicsit rajta, de a csonthéjas nem adta meg magát. Legvégül a kocsi ajtajával próbálták feltörni. Kovács anyuka a küszöbhöz szorította a magot, az apuka meg rávágta az ajtót. Az ajtó bizonyult gyengébbnek. Közben megjelent egy rendőr, és megbüntette őket, mivel tiltott helyen sátoroztak. A végszükség esetére félretett valuta éppen elég volt a bírságra. Belevágták a diót egy kukába, és csüggedten robogtak haza a Trabanttal, aminek a vezetőoldali ajtaját a biztonsági öv tartotta a helyén. A határon a vámosok szigorított vámvizsgálatot tartottak, két órába telt, mire meggyőződtek arról, hogy Kovácsék nem csempésznek semmit haza a hanyatló nyugatról. A járgány Pesttől harminc kilométerre robbant le, szerencsére egy sárga angyal némi pénzért hazavontatta őket. Otthon aztán szomorúan konstatálták, hogy, míg odavoltak, gondos kezek az utolsó szögig kifosztották a lakást, amit meg nem vittek el, azt apró darabokra törték. Ezek után már csak azzal a néhány ezer agresszív osztrák hangyával kellett megküzdeni, melyek a kocsiba fészkelték be magukat.
Kovácsék a következő nyarat otthon töltötték házi kosztot és hazai gyümölcsöt majszolva.
A napokban tervbe vettem egy friss kókusszal készülő fogást. Kisebb utánajárást követően vettem is egyet. Az étel végül talonban maradt, a reszeléket meg lefagyasztottam későbbre, de a technikát megörökítettem.
Az első buktató a mag beszerzése. A legtöbb helyen hónapok óta áll a polcon a kókusz, ennyi idő alatt éppen megeszi a rosseb, érdemes odafigyelni rá. A friss kókusz élénk barna, szinte fényes. Amelyik matt színű, netán fehéres vagy szürke foltok vannak rajta, ne ajd Isten repedt, az már jó eséllyel romlott lesz belül.
Első lépésként egy éles késsel lefaragtam róla a nagyja "hajat", hogy később ne hulljon bele a végtermékbe, és meg is mostam.
Egy kés hegyével lepattintottam a dió egyik "szemén" található pikkelyt.
Ezen keresztül, egy vékony hártya átvágásával hozzá lehet férni a kókusz belsejéhez. Egy vékony pengéjű késsel (filéző) lyukat vágtam a dió belsejébe.
A kókuszvizet egy pohárba öntöttem és jóízűen megittam. A kókuszvíz színéből következtetni lehet a gyümölcs frissességére. Ha szinte víztiszta, illatos, akkor jó, ha zavaros, akkor sajnos kuka az egész.
Ezután a tenyeremben tartva, a mosogató felett kalapáccsal körbekocogtattam a középvonala mentén. Hamarosan megrepedt, ezután már célzott csapásokat mértem rá, és csakhamar kettérepedt.
A féldiókat ezután tovább püföltem, és hamarosan ki is jött a bele, szinte egészben.
A belet borító hártyát éles késsel vékonyan lefaragtam.
Végül lereszeltem az egészet. Ha netán valaki szárítani szeretné a reszeléket, akkor sugárirányban célszerű reszelni. Ha sütőben szárítunk, figyeljünk oda a hőmérsékletre, különben megsül (Keserű tapasztalat.). Én nyersen kívántam felhasználni, hosszában reszeltem le, úgy szaporább.
