Így is lehet. Ha elszúrok valamit, átkeresztelem, és ráfogom, hogy eredetileg is így akartam csinálni.
A terv egy oroszkrém torta készítése volt. Az eredeti receptet egy Oroszi nevű cukrász alkotta meg valamikor a századelőn, a sütemény neve az évtizedek során egyszerűsödött oroszra. (Nagy bánatomra semmi bővebbet nem találtam a mesterről, még a keresztnevét sem sikerült kiderítenem, mindenki csak a torta révén hivatkozik egy "Oroszi nevű" cukrászra.) Mivel oroszkrém a torta, evidens, hogy angolkrém kell bele.
Recept található rogyásig, én egy olyat kerestem, amely krémjébe nem kell zselatin. Úgy okoskodtam, hogy az elégséges (sőt!) kollagénbevitelt biztosítja a töltött káposzta és a kocsonya, amit az ünnepek alatt főzök. Pudingporral operáló verzió volt számos, de az már nekem is sok lett volna a lustaságból. Maradt a keményítős-tojás sárgájás verzió. Így utólag belátom, hiba volt.
Szóval a tortába való angolkrém helyett skót krém lett.
Elég vacak képet sikerült lőnöm róla, a Kistesóéknál uralkodó meghitt ünnepi félhomálynak köszönhetően. (Még jó, hogy nem kanalaztam a szám mellé az ételt a karácsonyi vacsoránál.)
Hozzávalók a tésztához:
- 6 tojás
- 30 dkg búzafinomliszt
- 1 tasak sütőpor
- 30 dkg kristálycukor
- 12 (14) evőkanál forró víz
- csipet só
A krémhez:
- 5 dl tej
- 5 dl 30 %-os habtejszín
- 3 evőkanál kristálycukor
- 2-3 teáskanál porcukor
- 1 csipet só
- 3 evőkanál étkezési keményítő
- 3 tojás sárgája
- 1 evőkanál vaníliakivonat
- 5 dkg mazsola
- 3 dkg kandírozott citromhéj
- 3 cl 60 %-os Portorico rum (lehet egy feles nyugodtan)
A piskótát előző nap sütöttem meg, hogy legyen ideje kihűlni. Először kiszabtam a 24 cm-es kapcsos tortaformához a sütőpapírt. Pár petty vaj segítségével beleragasztottam a formába.
Szétválasztottam a tojásokat.
A sárgáját összekevertem a cukorral, a liszttel és a forró vízzel. Nagyon sűrű lett, ezért további kettő, összesen 14 kanál víz került bele.
A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá vertem.
A felvert habot apránként belekevertem a masszába. Először csak úgy a negyedét tettem bele, azzal bátran összekutyultam, aztán két részletben a maradékot, immár óvatosan keverve, össze ne törjön a hab.
A tésztát a formába öntöttem és előmelegített sütőben, hármas fokozaton tűpróbáig sütöttem. Piszok sok idő kellett neki, közel 70 perc. Nagyobbra nem mertem venni a lángot, féltem, hogy megég. Végül pöpec kis piskótám lett.
Ezen a napon a a mazsolát és a citromhéjat is beáztattam a rumba, amit fel is szippantottak az utolsó cseppig.
Másnapra persze már nem volt olyan pöpec az a tészta, elég csúnyán összeesett. Kenyérvágó késsel három lapra vágtam. Kicsit morzsált, de a célnak megfelelt. (Egy cukrászkés lett volna az igazi, de amennyi tortát sütök, nem érdemes beruházni. A múltkoriban alkudtam ugyan a "lengyel piacon" egy agyonköszörült gyros-os késre, de az eladó annyit kért érte, mintha damaszkolt acélból lett volna.)
3 dl tejet a cukorral és a vaníliakivonattal feltettem melegedni, ügyelve arra, hogy ne forrjon fel. A tojássárgáját kikevertem a keményítővel és a maradék 2 dl tejjel.
A tojásos keveréket belekevertem a forró tejbe és folyamatosan kevergetve egész kis lángol főztem, míg be nem sűrűsödött. Ekkor hozzáadtam a rumba áztatott gyümölcsöket is, majd elzártam a gázt. Szobahőmérsékleten kihűtöttem, közben jó párszor átkevertem, hogy ne álljon össze.
Aztán jött a rémálmom, a tejszín. Én csinálhatok bármit, ha lágy tojásról vagy tejszínről van szó, borítékolható a kudarcom. Lehet, be vagyok oltva ellene. A zománcos fémtálat, amiben felverni szándékoztam, előző nap betettem a hűtőbe a tejszín mellé. Elővettem, beleöntöttem a hideg tejszínt, hozzáadtam a csipet sót és a porcukrot, és maximális fordulaton verni kezdtem. A konyha kisvártatva úgy nézett ki, mintha felrobbant volna egy tehén. Rohadtul fröcskölt, de nem akartam egy mélyebb tálba átönteni, nehogy az legyen a baj. Szóval vertem feszt. Közben azon morfondíroztam, amit előtte olvastam, miszerint túl lehet verni a tejszínhabot, kicsapódik a vaj, aztán baxhatom az egészet. Cirka 12 perc keverés után úgy döntöttem, kész! Ettől jobb nem lesz.
A tejszínhab (hab?) háromnegyedét belekevertem a főzött krémbe - itt is több lépcsőben -, (olyan ideges voltam, mint Hangyás Johnny a lakodalmán, nem is készítettem képet) aztán összeállítottam a tortát. A kence persze híg lett mint a rosseb, arról le is mondtam, hogy a torta oldalára kenjek belőle, lefolyt volna a cicába az egész. Sokat végül nem lacafacáztam vele, kentem a lapok közé, amennyit nem nyomott ki a tészta súlya, meg kentem a tetejére is, ne látsszon, hogy púpos a tészta. Persze, fejre is állíthattam volna a tésztát, akkor nem látszik a púp, csak hát az alsó szelet túl vastagra sikeredett, szeletelésnél kinyomtam volna az össze krémet.
A megmaradt krémet két kompótos tálkába öntöttem, rácsorgattam a tejszínmicsodát, beleszúrtam pár babapiskótát, aztán bevágtam a hűtőbe másnapra.
Szenteste Kistesóhoz mentem vacsorára, kunyeráltam egy füles, műanyag tortadobozt abban vittem át a tortát. Vacsora után felvágtam és megízleltük. Olyan Chokitós volt. Kívül randa, mintha egy komolyan beállt futár hozta volna a jeges úton, kempingkerékpáron a város túlfeléről, de az íze isteni. Ott is hagytam nekik, másnap jött a nagylány családostul, kétszerre felfalták az egészet, mosogatni se kellett.
Én másnap ebéd után láttam neki a poharas krémnek, arra sem lehetett panasz. Legközelebb veszek egy csomag babapiskótát, és nem tökölök a piskótasütéssel. Bár babapiskótát is lehet otthon készíteni...