Ágnes hozott egy szatyor csicsókát. Kiraktam az erkélyre a többi gyökér mellé, aztán meg is feledkeztem róla. A napokban, ahogy törtem a fejem a következő heti menün, eszembe villant. -Na - gondoltam magamban -, épp kitelik belőle egy-két étkezés. Már csak az a kérdés, hogyan készítsem el.
Azt írják mindenfelé, hogy a csicsóka milyen jó dolog, a cukorbetegek is nyakló nélkül ehetik, csak hát hogyan egyék. Mert ugyebár a csicsóka annyira nem finom. Gondolom, mindenki egy emberként hördül fel: - Hiszen milyen jó íze van neki!
Az. Van neki. Mikor kifordul a földből, lecsapunk rá, megtörölgetjük, netán megmossuk, aztán elropogtatunk egyet. Finom. Eszünk még egyet. Az is jó. De a harmadik-negyediknél már nem annyira jó, előjön valami fura utóíz, elég is lesz belőle egykettőre. Akkor most össze kéne dobni, mondjuk két evésre valót. Mehet is a fülvakarás. Hiszen Gordon Ramsey új éttermében is az étlapon szerepel. Ott. Szerepel.
A fellelhető receptek három iskolát követnek. Egyetlen közös van bennük, valamivel mindegyik felturbózza, hogy tompítsa a mellékízt
Vannak ugyebár a különféle pürék, krémlevesek és rakott vagy csőben sült variációk. Tejszín, fokhagyma és tengernyi parmezán kell bele, a rakottnál a füstölt kolbász segít.
A másik a saláta, ízes öntetek, meghökkentő megoldások jellemzik a legtöbbet. (Végül magam is így tettem.)
És ott van a magyar konyha Jolly Jokere, amihez minden háziasszony bátran nyúlhat, a tócsi. A tócsi a maga evolúciója során elért arra a szintre, hogy gyakorlatilag bármit bele lehet tenni a cukkinitől a döglött szamárig. Mehet bele nyakló nélkül mindenféle fűszer, ha ráadásul gasztroblogger az istenadta szakácsa, igyekszik minél merészebben fűszerezni, lepkeszegmagot, asa foetidát, pöcögemagot tesz beléje, és ha igazán meglódul a fantáziája, talán még egy fecskefészket is lever az eresz alól, hiszen a kínaiak is használják.
Lehet még olajban kisütni, de én egyszer megpróbáltam, és úgy vélem, elég volt.
Szóval lett saláta.
Hozzávalók:
- nettó (tisztított) 75 dkg csicsóka
- 3 evőkanál sűrített must
- 2 evőkanál szójaszósz
- 1 evőkanál olívaolaj
- 1 teáskanál frissen őrölt koriandermag
- 1 teáskanál mustármagliszt
- 1 fél citrom leve
A csicsókát belezúdítottam egy fél mosogatónyi vízbe ázni. Fél óra múltán - mikor kivettem egyet - anyáztam egy jót, és megállapítottam, hogy Ágiék kertjében szép fekete agyag van. Kihalásztam a gumókat, óvatosan leeresztettem a vizet, aztán egy habkártyával kimertem az iszapot a mosogató aljából a szemetesbe. Lekaparásztam a maradék sarat is, aztán friss vízben ismét beáztattam. Négy gyökérkefés sikálás, egy késsel történő kapirgálás, és egy, a gumók közé ékelődött kavics után tisztának ítéltem (hámozni állítólag nem szabad). A kavicsot zsebre vágtam, hátha szerencsét hoz.
A V-Gyulával lereszeltem a csicsókákat. A formájuk különösen alkalmassá tette őket a reszelésre, a "nyelük" remek fogást kínált.
A koriandermagot a mozsárban megőröltem.
Összevegyítettem a folyékony hozzávalókat, beletettem a fűszereket, és alaposan elkevertem.
Nyakon öntöttem a csicsókát, összeforgattam, és egy éjszakára a hűtőbe tettem érni.
Másnap ebédre ettem, saját sütésű kenyérből készült pirítóssal.
Pár ecetes jalapenot azért előkotortam hűtő mélyéről, hogy kicsit markánsabb legyen a fogás.
Nem volt rossz, a koriander különösen jó választásnak bizonyult. Többeket megkínáltam, mindenkinek ízlett, igaz, csak pár karikát ettek belőle. Ági hárított, szereti, de neki igen sok szelet csinál. Szelet? Orkánt! És ha valakinek szorulása lenne, bízvást tudom ajánlani.