Józsi bácsi hozott nekem egy kis kovászos uborkát. A zöldség már rég elhagyta a kovászolható méretet, inkább olyan magnak-való volt, ennek megfelelően fel volt aprítva keresztben is. Ettől függetlenül finom volt, bár ráfért még pár nap állás a hűtőben. A dobozban viszont ott lapult egy piros paradicsom is. Ahogy megfogtam, kis is csöppent a héjából - az uborkára méretezett érlelési idő nyilván sok volt neki -, ellenben az íze isteni volt. Gyorsan fel is írtam a listára a kovászolt paradicsomot, mely a szabadság alatt elvégzendő tennivalókat taglalta.
Egy kedves ismerőstől kaptam két éve datolyaparadicsom magot, ez a fajta éppen alkalmasnak látszott a célra. Apró, ezért gyorsan átérik, ugyanakkor roppanós, kemény húsú, nem esik szét olyan könnyen.
Július végén még nem érett olyan tempóban a datolyaparadicsom, mint mostanság, beletelt egy hétbe, mire a hűtőben összegyűjtöttem a szükséges mennyiséget. Meg kellett ugyanis tartanom az egyensúlyt Kistesó súlyos paradicsom-függősége és a frissen gründolt 2,5 l-es üveg befogadóképessége között. Közben 300 méterről hordtam kannában a vizet - patakokban szakadt rólam a verejték a kuka melegben -, és próbáltam életben tartani a veteményt. Péntekre végre összejött, amennyi kellett, én pedig nekiláttam.
A paradicsomok szárát lecsipkedtem - sokat nem kellett, a legtöbb anélkül jött le szedéskor -, és váltott vízben többször megmostam.
Az üveg aljára tettem egy marék kaprot és egy fej vékonyra szelt fokhagymát. Sajnos a kapor a fagyasztóból érkezett, a kertben már rég csak száraz kórókat lengetett a perzselő szél.
A paradicsomokat a csuma irányából megszúrtam a hagymaszeletelővel.
Telepakoltam az üveget, a tetejére a kapor szárából raktam keresztben, hogy ne tudjanak a paradicsomok kikandikálni a léből.
Egy liter vizet elkevertem egy púpozott evőkanál sóval és felöntöttem a paradicsomokat. A tetejére egy fél szelet kovászolt kenyeret gyömöszöltem.
Az üveget beletettem egy tálba, hogy a kiforró levet felfogja, és egy kistányérral letakartam.
A paradicsom a konyhában érett, ahol nagyjából állandó 30 fok Celsius volt éjjel-nappal. Az első nap kivettem a kenyeret és kevés vízzel pótoltam a kifutott lét.
48 óra elteltével műanyag vödörbe szedtem a paradicsomot és rászűrtem a levet. Megkóstoltam, igazából nem volt benne semmi különleges. Az állaga érdekes volt. A héj alatt kicsit folyós, a hús viszont némileg szívós lett, a belseje nagyon nem változott. Érdekes módon a fokhagyma csak sós lett, más nem történt vele. A hűtőbe tettem pár napra, míg olyasmit főztem, amihez passzolt.
Végül egy tepsiben sült cukkinis tócsihoz kóstoltam. A hűtőben töltött idő nagyon jót tett neki, végre lett egy kis kovászolt íze, a fokhagyma is átérett addigra. Pár nap után viszont néhány darabnak kezdett kissé furcsa bukéja lenni, úgy tűnik, nem bírja a hosszas tárolást.
Mindent egybevetve nem rossz étel, de legközelebb inkább összedobok egy paradicsomsalátát, az hamarabb megvan és nem poshad a nyakamra.