Történt, hogy egy kedves barátunktól kaptunk számos kacsákat karácsonyra. Vadat is meg házikacsát is. Mivel egyszerre nem eszünk meg ennyit, elmentettem a csodahüttõbe különbözõ részeit (például a kacsamellet, amit felfüstöltem a sóletbe). A három kacsának az aprólékját pedig külön zacskóban fagyasztottam le szûkösebb napokra. Nagyon megszerettük a belõle készült levest.
Tán egy hónapja csaptam le a madarasban egy fél kiló fiatal kacsanyakra, ami szintúgy a fagyasztóban bújkált mostanáig. Annyira rákívántunk, hogy kiszabadítottam a csodahüttõ fogságáböl az aprólékot és ezt a plusz adag nyakat is. Gondoltam, a jó házi kacsaaprólék ízét tán nem rontja már el.
Össze is szedtem a hozzávalókat egy méretes leveshez (vagy 5 liter):
- 3 kacsa aprólékja (nyakak, zuzák, lábak, szívek, fejek)
- +50 dkg fiatal kacsanyak
- 1/4 nagy zellergumó
- 3 sárgarépa
- 1 nagy gyökér
- másfél vereshagyma
- 1 paradicsom
- 2 paprikacsuma
- 1 nagy csokor petrezselyem
- 1 girizd fokhagyma
- 20 szem feketebors, 20 szem fehérbors, pár szem szegfübors és egy kis szerecsendióvirág, só.
A házi nyakról levágtam a bõröket, letisztítottam és a rajtuk talált hájat kisütöttem zsírnak. Lett is 1,5 dl belõle! Az egész hagymát kettévágtam, majd a féllel együtt egy pirinyó kacsazsíron barnára pirítottam (csak a vágási felületet).
Felforraltam 4 liter vizet, amibe beletettem a kacsaaprólékot (a lezsírozott nyakbőröket is!), lehaboztam gyorsan (ilyenkor kevés hab keletkezik). Addig a gyökeret, zellert is feldaraboltam, majd a fûszerekkel együtt a sárgarépa és petrezselyem kivételével mindent a fazékba tettem.
Felkarikáztam a sárgarépát, összekötöztem a megmosott petrezselyem csomót, amiket azután egy liter vízzel teli tálban tartottam, amíg a kacsa puhára nem fõ.
Elég sokáig tartott, míg a vadkacsa lába is megpuhult, dehát volt rá idõm - csak éppen éhen akartam halni :). Bő négy órát tartott a tortúra. Ekkor beleöntöttem a sárgarépát és az áztatóvizét, meg a petrezselyem is a fazékba került. Húsz perc elegendõ volt, hogy a répa megfõjön, ami után persze azonnal ki is tálaltam magunknak az elsõ adagot.
Az elkövetkezõ három napban is ezt ettük. Fõztünk persze hozzá lúdgége tésztát, mert az ilyen tartalmas húsleves szereti a tésztát. Még a kicsilyány is kapott belõle.
Érdemes volt annyi ideig fõzni, mert minden tökéletesre sikerült. Egyedül a fejekkel nem birkóztam meg, mert elfelejtettem, hogy van itthon bárd is ... Pedig az a pirinyó velõ milyen finom!
Az ég óvja meg és adjon hosszú életet az állatok felnevelõjének!