Van, ahol kőttes palacsintának hívják, de ez a lényegen különösebben nem változtat. Egyszer, valamikor régen készítettem már ilyet, de akkor olyan nagyon nem jött be. Én azonban nem vagyok olyan ember, akit az ilyesmi eltántorít, felvettem a listámra és vártam türelemmel, míg eljön az idő.
Újév első hétvégéjén aztán el is jött, az Ünnepek alatt elfogyasztott temérdek húsnemű után valami másra vágytam. Összedobtam egy majdnem zöldséglevest daragaluskával, egy egészen kevéske csirkefarral dúsítva, és megsütöttem a kelt palacsintát. Persze ez nem ment ilyen egyszerűen – szokás szerint –, de lássuk csak.
Hozzávalók a palacsintához:
- 20 dkg rétesliszt
- 20 dkg búzafinomliszt
- 2 dkg élesztő
- 6-8 dl tej
- 3 evőkanál + 1 teáskanál kristálycukor
- 1 mokkáskanál só
- 2 tojás
- 0,5 dl olaj
A vaníliakrémhez:
- 8 dl tej
- 2 tojás sárgája
- 3 evőkanál kristálycukor (vagy több, ha édesebben szeretnénk)
- 2 evőkanál étkezési keményítő
- 2 teáskanál vaníliakivonat
- 1 csipet só
A szederöntethez:
- 20 dkg fekete szeder
- ízlés szerint cukor vagy szederszörp
A liszteket összeszitáltam, sóztam, beleütöttem a két tojást. 2 dl tejben elkevertem a cukrot, meglangyosítottam és felfuttattam benne az élesztőt. A maradék tejet szintén megmelegítettem és odakészítettem.
A hozzávalókból közepesen híg palacsintatésztát készítettem. Egyes receptek azt írják, sűrű tésztát kell keverni, de ez baromság, ahogy azt majd a későbbiekben meg is látjuk.
A tésztát meleg helyre tettem kelni. Természetesen erre vonatkozóan is akad jó tanács a netes receptek között - mármint fél óra kelés -, de ezt nyugodt szívvel hagyjuk figyelmen kívül. Magam is így tettem, igaz, hogy a folyamatos variálás miatt nem is tudtam volna betartani ezt az időt.
Az igazsághoz tartozik, hogy meglehetősen ambiciózus tervekkel láttam neki, aztán, ahogy telt az idő, egyre fogyott a lelkesedésem. Először kétféle krémmel terveztem tölteni - vaníliával és csokoládéval (esetleg karamellel) -, soronként 90 fokkal elforgatva a félbehajtott palacsintákat, aztán gusztusosan szeltem volna fel, akár egy tortát. A nagyra törő elképzelések végül a vanília-szeder kombóra redukálódtak.
Amíg kelt a tészta. el is készítettem a két kencét. 6 dl tejet a cukorral és a vaníliakivonattal felforraltam. A maradék tejet kikevertem a tojások sárgájával és az étkezési keményítővel.
A cukros tejbe folyamatos kevergetés közben belecsorgattam a tojásost, majd kiforraltam.
A szederöntethez a fagyasztott szedret két kanál vízzel puhára főztem, majd szitán áttörtem.
Nyakon öntöttem egy nyelet szederszörppel és beforraltam.
Amíg a krémekkel szerencsétlenkedtem (bő egy óra), a tészta szépen megkelt, viszont be is sűrűsödött. Bő deci tejet kavartam még bele habverővel, hogy a megfelelő állagot elérje, a szokványos palacsintatésztához képest azonban még így is elég sűrű lett.
Nekiláttam kisütni. A vastag tészta miatt kisebb lángol kell sütni, mint a hagyományos palacsintát, és több is kell belőle (nagyjából 1,5-szer annyi).
A megfordítás sem volt egyszerű, a feldobással nem érdemes kísérletezni, még a széles lapáttal is elég nehéz a művelet. Az is kiderült, hogy pár csepp olajat célszerű minden darab előtt a serpenyőbe önteni.
Folyamatosan csekkoltam az alját, mikor jónak ítéltem, megfordítottam. Jól látszik, hogy két részletben öntöttem a serpenyőbe a tésztát, mert a merőkanálba nem fért el egy palacsintára elegendő adag.
13 darab palacsinta lett a hozzávalókból, mivel babonás vagyok, egyet gyorsan meg is ettem.
A palacsintákat megkentem a vaníliakrémmel majd négybe hajtottam.
Tálaláskor megöntöztem kevés szederöntettel. Igen könnyű, puha lett, az édes vaníliát jól ellensúlyozta a savanykás szeder. Másnap vittem belőle ebédre is, addigra kicsit megkeményedett, de mikróban felújítva finom volt.
